Megköveznék az SNS-ben Slotát - Kifehérítette a bankszámlát
Az SNS számláján 3 évvel ezelőtt több mint 2 millió euró volt, tehát szlovákiai viszonylatban az egyik leggazdagabb politikai pártnak számított. Pár év alatt azonban eltűnt a bankból a sok pénz. 2011-ben már csak 4 427 készpénzzel rendelkezett a párt, emiatt Ján Slota utódjának, Andrej Danko pártelnöknek banki hitelt kellett felvennie. Mindezért elődjét, a jelenlegi tiszteletbeli elnököt, Ján Slotát hibáztatja a párt vezetése - írja a Hospodárske Noviny internetes portálja.
Az SNS elnöksége tegnap 15 szavazattal jóváhagyta, hogy fegyelmi eljárást induljon Slota ellen, mivel nem gazdálkodott megfelelően a párt vagyonával. „A 142 éves pártnak nagyobb vagyonnal kellene rendelkeznie, mint két számítógép és két autó, nem kellene egyik napról a másikra élnie“ – jelentette ki tegnap Danko a Hospodárske noviny napilapnak, de az üggyel kapcsolatban további részleteket nem árult el. „Ez belső ügy“ – szögezte le.
Slota a parlamenti választások után lemondott az elnöki bársonyszékéről, s azóta nem kommunikál a sajtó képviselőivel. Jobbkeze, Rafael Rafaj jelenlegi első alelnök nem akarja kommentálni a elnökség tegnapi döntését. „Nincs mit kommentálni“ – mondta az újságíróknak.
Samuel Abrahám politológus úgy véli: az illetékesek a fegyelmi eljárással Slotára akarják terelni a gyanút, s ezzel akarják megtisztítani a párt korrupciók miatt megtépázott becsületét. „Az SNS lényegében már kft. volt, ezt mindnyájan tudták“ – állítja a szakember. Abrahám szerint évekkel ezelőtt hasonlóképpen járt el a német CDU volt kancellárjával, Helmut Kohllal szemben. Csak az a különös, hogy az SNS-ben erre jóval a választások után került sor" - jegyezte meg Abrahám hozzáfűzve, talán féltek a pártban Slotától.
A pártvagyonnal kapcsolatos, utolsó adatok a 2011-es párttevékenységről szóló zárójelentésből származnak. Ennek alapján az SNS számláján 2011 végén már csak 4 427 euró volt, miközben a választási kampányára 1,5 millió eurót kölcsönzött a Privatbanktól. Mivel a nemzetiek legutóbb nem jutottak be a parlamentbe, a reméltnél és a korábbiakban megszokottnál jóval kisebb támogatást kaptak.
Danko úgy látja, hogy pártja fejetlenül költekezett. „Ami jött, el is ment a kampányra“ – árulta el. A történtek miatt az SNS finanszírozását az eddiginél átláthatóbbá akarja tenni.