2013. szeptember 16., 16:51

Megkísérelték ellopni a nagyvezekényi oroszlán-szobrot

NAGYVEZEKÉNY. Ismeretlen tettesek megpróbáltál ellopni az 1652-es vezekényi csatának emléket állító, közel fél tonnás nagyvezekényi bronz oroszlán-szobrot.

Az emlékművet ledöntötték talapzatáról, majd megpróbálták feldarabolni. Az elkövetők azonban egyelőre ismeretlen okból abbahagyták munkájuk. A bokrok között heverő szoborra egy arra járó kerékpáros lett figyelmes, s azonnal értesítette Nagyvezekény (Ve¾ké Vozokany) polgármesterét.

Az 1896-ban felállított szobor az 1652. augusztus 25-i vezekényi csatának állít emléket. Az ütközetben az érsekújvári főkapitány, Forgách Ádám vezette 1200 fős magyar sereg háromszoros túlerőben lévő török hadat vert szét. A csatában az Esterházy család négy tagja halt hősi halált.

Justína Pálková, Nagyvezekény polgármestere szerint bár vandálok már korábban is megrongálták a szobrot, de azt a felállítása óta eltelt 117 évben még nem próbálták ellopni. Most hat helyen vágtak bele a bronz oroszlán testébe. A község első embere szerint az emlékműnél fészkelő lódarazsak zavarhatták meg az elkövetőket, mivel a helyszínen szétszórva több darázsfészket is találtak. A rendőrök a környékbeli kórházakban érdeklődtek, hogy nem láttak-e el valakit darázscsípés miatt, de az egyenruhások nem jártak sikerrel.

A rendőrség eljárást indított egy ügyben, és keresi az elkövetőket – tájékoztatott Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Az alkotást a nyomok rögzítését követően egy galántai restaurátorhoz szállították. A szakember becslése szerint megközelítőleg 4000 euróba kerül majd a helyreállítás. A község a belügyminisztériumtól és Nyitra megye önkormányzatától is segítséget kér az összeg előteremtéséhez.

Megosztás