2015. március 18., 15:19

Megjutalmazták a 2014-es év sportolóit Révkomáromban

RÉVKOMÁROM. Hagyományosan minden tavasz elején a Tiszti Pavilon dísztermében fogadja az előző évben legkimagaslóbb bel- és külföldi versenyeredményeket elérő, s ezzel a város és Szlovákia nevét is öregbítő helyi sportolókat Révkomárom vezetősége. Szerdán 23 sportoló részesülhetett a „2014-es év sportolója” címben.
201503181500150.sport01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában


Weszelovszky Gábor, a városi hivatal illetékes főosztályvezetőjének üdvözlő szavai után Konštantín Gliè mérnök, a városi hivatal sportbizottságának elnöke mondott ünnepi beszédet a jelenlevő sportolók, szülők, családtagok és újságírók előtt. Mint mondta, 1975-ben a vízipóló terén elért sikerei miatt őt választották a Komáromi járás legjobb sportolójává, ezért tudja, hogy mit érezhetnek most a különböző korú és más-más sportágak terén jeleskedő sportolók. Hangsúlyozta: míg azonban korábban a fiatalokat az is versengésre ösztönözte, hogy a sportnak köszönhetően utazhattak, végre megnyílhattak előttük a nagyvilágba vezető kapuk, manapság sokkal nehezebb rendszeres sportolásra serkenteni a számítógépek virtuális világához a sportnál jobban ragaszkodó fiatalokat. Emiatt még többre értékelhetők azoknak a kitűnő eredményei, akik a helyi élsportolók népes táborát gyarapítják, példát mutatva az esetleges követőiknek is.

Ezt követően Stubendek László, Révkomárom polgármestere két helyettesével, Keszegh Bélával és Knirs Imrével együtt adta át az emlékplaketteket, okleveleket és virágcsokrokat az ünnepelteknek, akik a szokáshoz híven beírták nevüket a város krónikájába. Végül a polgármester méltatta a kimagasló versenyeredményeket, s a város vezetősége és lakossága nevében is gratulált a megjutalmazottaknak, illetve nekik és edzőiknek, valamint a sportklubok munkatársainak is köszönetet mondott áldozatkész tevékenységükért. Lássuk, kiknek a tavalyi eredményeire lehet büszke Révkomárom és egész Szlovákia.

Bohoš Lucia gimnazista a helyi Royal Sportlövő Klub tagja. 2014 áprilisában 2. és kétszer 3. lett a szlovák bajnokságon, a Nemzeti Liga által szervezett ifjúsági versenyen pedig az 1. és a 2. helyet is megszerezte. A tavalyi szlovák bajnokságon 1. helyezést ért el, egyúttal új szlovák rekordot is felállított. Az „Olimpiai Reménységek” nemzetközi versenyén 2. helyezett lett. Három szlovák rekordot is tart, edzője Ernest Mohos.

Bielik Kevin kategóriájában Szlovákia legsikeresebb úszója. 2014-ben még a komáromi KomKo úszóklub tagja volt, 2015-ben viszont a jobb felkészülési lehetőségeket biztosító J&T Bratislava csapatának tagja lett. A Kassán megrendezett szlovák bajnokságon az idősebb diákok kategóriájában 8 aranyérmet szerzett, s a szlovák bajnoki cím is a birtokába került. Az idősebb diákok kategóriájában 11 aranyérmet szerzett, újra szlovák bajnok lett. 2014-ben 13-szor állított fel szlovák rekordot. Egyúttal a 12 éves úszok kategóriájában a szlovák kupa győztese.

Botek Ádám a Kajak and Kanoe Klub Komárno tagja, elsősorban az olimpiai számokra összpontosít, de 500 méteren is megmérettette magát. A szlovák bajnokságon az egyéniek versenyében 2 arany és 1 bronzérmet szerzett. A nemzetközi regattán a K2-es kategóriában, a juniorok között egy 1. és egy 4. helyezést ért el, K4-es kategóriában pedig 3. lett. A Franciaországban megrendezett Ifjúsági Európa-bajnokságon a K4-es kategóriában 8. lett, az ifjúsági világbajnokságon pedig a 15. helyen végzett. Az Olympic hopes nemzetközi regattán a 17 éves korosztály-kategóriában a legjobb elért eredménye egy bronzérem, K1 kategóriában, 1 500 méteren. Edzője Mgr. František Dosúdil.

Hulman Nikolas alapiskolás a helyi Spartacus Birkózó Klub ifjúsági csapatának tagja. 2014-ben 1. helyezést ért el a szlovák bajnokságon, szabadfogásban, az idősebb diákok korosztályában. Kötöttfogásban szintén 1. lett. Sikeres volt több hazai és külföldi versenyen, 2 arany, 4 ezüst és 3 bronzéremmel tért haza. Edzője Csóka Krisztián.


Kósa Tamás az ABC Car Karate Club tagja. Az ifjúsági szlovák bajnokságon háromszor lett első. A csapatok Szlovák bajnokságán kumite kategóriában szintén az 1. helyen végzett. A Shito ryu Eb-n szintén kumite kategóriában a 2. helyet szerezte meg. Edzője Peter Máťa.

Karasz Milán a Spartak Teniszklub tagja. 2014-ben is több versenyt megnyert a 8 évesek kategóriájában. Több 2. és 3. helyezést ért el a Tapolcsányban, Pozsonyban, Dorogon, Tatabányán és Tatán megrendezett versenyeken. A 10 évesek kategóriájában tornát nyert Párkányban és Komáromban is. 2014 szeptemberében megnyerte a Gyerek Davis Cup versenyt, Szlovákia legkiemelkedőbb csapatversenyét. Edzője Igor Jarábek.

Knihár Mihály a Delta Komárno úszóklub tagja. Pillangóúszásban 200 méteren 3. lett a szlovák bajnokságon. Összesen 3 arany, 8 ezüst és 4 bronzérem büszke tulajdonosa, melyeket különböző országos és nemzetközi versenyeken szerzett. Tavaly a Szlovák Úszószövetség ranglistáján 25 méteres medencében 1., 50 méteres medencében pedig 2. helyezést ért el pillangóúszásban. Az év során 17-szer döntötte meg saját személyi rekordját. Edzője id. Knihár Mihály.

Moravcová Rea a TK Slovan Bratislava teniszklub tagja, a 18 évesek kategóriájában szerepel. A téli fedettpályás szlovák bajnokságon 1. helyezést ért el a 16 évesek kategóriájában, páros játékban. Edzője Hajdušík Roman, aki 11 éves kora óta foglalkozik vele.

A 11 éves Schiller Bence a helyi Kempo Klub tagja és a Szlovák Kempo Szövetség regisztrált tagja. Az ötödikes tanuló a tavalyi törökországi világbajnokságon gyakorlatok bemutatásában 1., míg harcban 2. lett. Edzője Szayka Róbert ötödik danos kempomester.

Szokol Dániel a Kajak and Kanoe Klub Komárno tagja, főleg olimpiai kategóriákban versenyez. A juniorok részére megrendezett szlovák bajnokságon egyéniek versenyében 200 méteren 1. helyezést ért el, K2 kategóriában két aranyérmet és két bronzérmet, K4 kategóriában két aranyérmet tudhat magáénak. A nemzetközi regattán K2 kategóriában 4. lett, az ifjúsági Európa-bajnokságon K2-kategóriában pedig 6. lett. A Magyarországon megrendezésre kerülő ifjúsági világbajnokságon K2-kategóriában tizedikként végzett. Edzője Mgr. František Dosúdil.

A 20 éves Kulin Diana a helyi Spartak boxklub és a szlovák válogatott keret tagja, a női box nagy reménysége. Esélyes, hogy részt vegyen az olimpiai játékokon. Jelentős eredményei közé sorolható a kétszeres szlovák bajnoki címet női boxban, és három nemzetközi versenyeken elért 1. helye. Edzője Győrfi György.

Miroslav Bazinský a helyi KORMORÁN Vizimotorosklub tagja és évek óta Szlovákia képviselője a vízi motoros sportban. Sikerei közül megemlíthetjük az Európa bajnokságon elért 3. helyezését OSY-400 kategóriában és a világbajnokságon elért 2. helyezést szintén OSY-400 kategóriában. Edzője id. Miroslav Bazinský.

Dömötör Dániel az Ipari Szakközépiskola 4. osztályos tanulója, a komáromi Power Club Urban tagja. A versenyekre saját maga készül fel. Sikerei közül megemlíthetjük az Európa Bajnokságon elért 1. helyezést fekvenyomásban és a nevéhez fűződik a legjobb teljesítmény nyújtása a serdülők között. 1. helyezést ért hármas erőpróbában is a szlovák és cseh bajnokságon.

Hodek Ottó a Tubertini Komárno sporthorgász-szervezet vezetője, amely 2014-ben 1. helyezést ért el a szlovák bajnokságon. Bartal József, a szervezet másik tagja pedig egyéni kategóriában előkelő 3. helyet ért el.



Kocsis Vilmos mérnök sportlövészetben 2006-tól a szlovák válogatott tagja. 2011-ben annak a válogatott csapatnak volt a tagja, amely aranyérmet szerzett kombinált lövészetben, szintén aranyérmet sörétes és bronzérmet golyós fegyverrel. Az egyéni versenyben veterán kategóriában az első volt, aki megszerezte Szlovákia részére az Európa-bajnoki címet. Tavaly az Eb-n negyedszer lett 1., és harmadszor védte meg az Európa-bajnoki címét.

Lévai István a besztercebányai Dukla katonai sportközpont tagja. 2012-ben 1. helyet ért el az Európa-bajnokságon kötöttfogásban. 2013-ban és 2014-ben felnőtt-kategóriában 3. lett kötöttfogásban az Eb-n. Edzője Lengyel Károly mérnök.

Lévai Zoltán szintén a besztercebányai Dukla katonai sportközpont tagja. 2014-ben a szlovák bajnokságon kötöttfogásban szlovák bajnok lett, 1. helyezést ért el szabadfogásban a juniorok között, 2. helyezést kötöttfogásban, felnőtt kategóriában és 2. helyezést szabadfogásban felnőtt-kategóriában. A világbajnokságon junior-kategóriában, kötöttfogásban előkelő 3. helyezést ért el. Edzője Lengyel Károly mérnök.

A 21 éves Nikker Ronald a helyi Kempo Klub regisztrált tagja és a Szlovák Kempo Szövetség tagja. Többszörös szlovák, Európa- és világbajnok. Tavaly a törökországi világbajnokságon 3. helyet ért el Full-Contact kategóriában. Edzője Szayka Róbert ötödik danos kempomester.

Sinièa Biliè Szlovénia négyszeres ifjúsági bajnoka és az „MVP on junior final four“ cím birtokosa a kosárlabda-extraligában. Úgy a tavalyi, mint az idei idényben csapata, az MBK Rieker Com-therm Komárno egyik oszlopos tagja. Az elmúlt idény két statisztikai kimutatása alapján is az első három hely egyikén végzett, a szakemberek háromszor választották a kör legeredményesebb játékosává. Kiegyensúlyozottan jó teljesítménye alapján három játékostársával együtt az extraliga idei All Star meccs alapcsapatába választották. A klub edzője Miljan Èuroviè.

Patúc Mareknek, az extraligás VKP Spartak Komárno röplabdacsapat kapitányának és egyik oszlopos tagjának oroszlánrésze volt abban, hogy az elmúlt szezon újonca megtartotta extraligás létjogosultságát. A klub edzői Daniel Oracvec és Németh Ödön.

Svanczár Róbert évek óta Komárom és Szlovákia képviselője fekvenyomásban. Sikerei közül megemlíthetjük a nemzetközi bajnokságokon 100 kilós kategóriában elért 1. helyét, ahol 175 kilót nyomott ki. Következő sikere a világkupán elért első 1. volt 100 kilós kategóriában, ahol 185 kilót nyomott ki. Edzője Likér András.

Szeder László 2013-ban teljesített 11 000 km hosszú expedíciója után tavaly áprilisában újra biciklire ült és útnak indult, ezúttal kelet felé. Útját úgy tervezte meg, hogy végigjárhassa a Balkán-félsziget nagy részét. Magyarországi látogatását követően Szerbia, Koszovó, Macedónia, majd Albánia délkeleti része és Görögország északkeleti része következett. Törökország partjainál több mint két hónapot töltött a Kaukázus felé haladva. Három hónapig Grúziában vendégeskedett, 23 napot Azerbajdzsánban töltött, jelenleg pedig Örményországban öregbíti Komárom régi jó hírnevét. Elhatározottsága és kitartása sokak számára példaértékű lehet.

Vu Thanh Tamás nevéhez fűződik a Capoeira meghonosítása Komáromban, illetve több más szlovákiai és magyarországi városban. 2011-től elindított egy programot, melynek keretén belül mentálisan és fizikailag sérült személyekkel foglalkozik, akiknek a Capoeirán keresztül segít gyógyulni. Évente rendez nemzetközi szemináriumokat és versenyeket Komáromban. Csapatával együtt különböző jótékonysági akciókon, szemináriumokon, versenyeken vesz részt. Tanítványai kitűnő eredményeket érnek el nemzetközi versenyeken. A 2013-as Európa-bajnoki címe után tavaly a barcelonai Európa-bajnokságon 2. helyezést ért el.
201503181500150.sport01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.