2017. október 19., 10:28

Meghosszabbították a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázati határidejét

POZSONY. Az eredeti tervek alapján a gazdaságélénkítő program keretében október 20-ig pályázhattak volna a felvidéki kis- és közepes vállalkozások a magyar kormány által felajánlott 5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra. Most azonban október 31-ére módosult a végső beadási határidő a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program pályázatainál - tájékoztatta portálunkat Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője.
201710191027500.000000000000000000000000000000000000000000000001a_KKV.jpg

Október 1-től tehát egészen a hónap végéig, 31-ig igényelhető anyagi támogatás a felvidéki gazdaságélénkítő program pályázatán.

A támogatás technológiai fejlesztést, innovációt és kapacitásbővítést célzó eszközök, gépek és szoftverek beszerzésére irányul. Egy-egy vállalkozó legfeljebb 15 ezer eurót igényelhet, miközben a legalább 30 százalékos önrészt magának kell biztosítania.

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. írja és dolgozza fel a beérkező pályázatokat. "Azért is erre a programirodára esett a választás, mert felkészült és tapasztalt szakemberekkel rendelkezik, valamint az sem mellékes, hogy kirendeltségei a határ menti városokban a pályázni kívánó vállalkozók által könnyen megközelíthető helyszíneken működnek" - mondta korábban portálunknak Ivan Tamás. A kérelmek benyújtásának határideje után független értékelő bizottság értékeli ki a pályázatokat. Azokról a www.baross-palyazatok.eu oldalon lehet tájékozódni, illetve ott lehet beadni a pályázatokat október 31-ig, de azokat személyesen is be kell nyújtani a Széchenyi Programiroda kijelölt irodáiban.

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. egyes kirendeltségei nyugatról kelet felé haladva a következő magyarországi határ menti városokban találhatók meg: Győrben, Komáromban, Tatabányán, Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Putnokon és Sátoraljaújhelyen. "Ezeken a helyeken kell személyesen benyújtani a szükséges dokumentumokat és az aláírt pályázati adatlapot. Az irodák munkatársai személyesen és telefonon is szívesen szolgálnak ingyenes tanácsadással az érdeklődőknek“ - mondta Iván Tamás hozzátéve, hogy a magyar fél által előirányzott pályázati csomagból 1300-1600 sikeres pályázó kaphat támogatást.

A magyar kormány 2015-ben indította be gazdaságfejlesztési programját a Kárpát-medence határon túli, magyarlakta területein. Kárpátaljára eddig több mint 100 millió euró jutott erre a célra, a Vajdaságba pedig 210 millió euró érkezett. A Felvidékre az idén hozzávetőleg 5 milliárd forint (mintegy 16,6 millió euró) jut, de további pénzcsomagokra is kilátás van. Mivel a program célja a vidék fejlesztése, ezért Pozsony és Kassa vállalkozói nem pályázhatnak, de a 18, magyarok lakta járásban tevékenykedő vállalkozók élhetnek a lehetőséggel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.