Meghökkentő reklámot állított magának Alojz Hlina
A képviselő a szükséges földterületet a helyi lakosoktól bérli. A feltűnő, szembeötlő reklám nem más, mint Hlina szalmabálákból kirakott neve. Megalkotásához közel 1300 euró értékben vásárolt szalmát, amit két kamionnal szállítottak a helyszínre, majd önkéntesek segítségével két napon keresztül építette. Szombaton végeztek a munkával. „Jó kis fusimunka volt, a nap égetett, a másik percben meg beborult, mennydörgés, villámlás, de az eredmény magáért beszél“ – nyilatkozta Hlina.
Több oka is van, miért éppen e szokatlan reklám mellett döntött a képviselő. „A billboardok 90 százaléka arra alkalmatlan területen van elhelyezve, ráadásul az 50 százalékuk oly módon, hogy a kereszteződésekben életek vannak veszélyben. Ezen túlmenően, az óriásplakátok nagy részét az oligarchák birtokolják” – magyarázta Hlina. Véleménye szerint, ha egy politikus óriásplakátot rendel, csupán a billboardok tulajdonosainak arroganciáját erősíti, azok törvénytelen elhelyezése fölött pedig bezárja a szemét.
Ezzel szemben a szalmabálákat sokkal előnyösebbnek tartja. „Ha az ember úgy rendezi el a szalmabálákat, hogy azok a vezetéknevét mintázzák, azzal egyúttal a mezőgazdászokat is támogatja, mert a szalmát tőlük vásárolja. Az apró telektulajdonosokon pedig oly módon segít, hogy fizet a szalmabálák elhelyezésének lehetőségéért“ – jelentette ki megjegyezve, hogy egyúttal támogatja a kisiparosokat is, akik segítettek összerakni a szalmabábokat. „Természetesen a szalmabábokat később hasznosíthatják, a mezőgazdászok fekhelyet biztosíthatnak belőle az állatoknak“ – zárta le a témát a képviselő.