Megfékezi a kormány az adóelillanást? - Emelkedhet a forrásadó
A pénzügyminisztérium több adót vetne ki azokra a hazai vállalkozókra, akik adóparadicsomokba menekítik pénzüket. A tervek szerint még idén előkészíti a tervezett változásokat, amelyek lehetővé teszik a jelenleg is létező forrásadó körének kibővítését. Jelenleg ezt az adót többek között a folyó- vagy betétszámlák kamatai, a sorsjátékok nyereményei, valamint a befektetési alapok és kötvények hozama után kell befizetni. A tervezett változásokkal egy időben többek között az említett adófajta kulcsa is emelkedne – magyarázta az Aktuálne.sk portálnak Radko Kuruc, a pénzügyminiszter tanácsadója.
A tárca tervei szerint magasabb forrásadót fizethetnek majd azok a külföldi székhellyel rendelkező cégek, amelyek adóparadicsomba folyatjáűk át pénzüket. Gyakori eljárás, hogy nehezen ellenőrizhető szolgáltatás fejében utalnak át pénzt az adóparadicsomban nyitott számlákra. A tervezett törvénymódosítás egyik hozadéka a hasonló fiktív kifizetések korlátozása lenne – magyarázta Kuruc.
A szakember szerint Szlovákia követni kívánja Csehország példáját, ahol január 1-től 15 helyett 35 százalékos forrásadót fizetnek a külföldi székhelyű adózók. A cseh pénzügyminisztérium számításai szerint a törvénymódosításnak köszönhetően egymilliárd cseh koronával több folyik majd be az államkasszába. A magasabb adókulcs csak azokra az országokra érvényes, amelyekkel Csehország nem kötött szerződést a kettős adózás bevezetéséről. Szlovákia eddig 64 országgal kötött ilyen szerződést, az Európai Unió tagállamain kívül többek között Ausztráliával, Fehéroroszországgal, Kínával vagy Vietnammal. Sem Csehország, sem Szlovákia nem szerződött Belize-vel vagy a Seychelle-szigetekkel, amelyek kedvelt adóparadicsomnak számítanak.