Megegyezett a kórházakkal az Union egészségbiztosító
„Úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk a Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) kérésének, mivel nálunk elsőbbséget élveznek az ügyfelek. Ez a döntés számunkra nagyon nehéz volt, mert anyagilag nagyon negatívan érint minket “ – közölte Elena Májeková, a biztosító elnökségének tagja.
A biztosító a kórházszövetséggel hétfőn állapodott meg ígérete teljesítésének részleteiről. „Az Union egészségbiztosító a megegyezés alapján azonnal elengedi a kórházaknak korábban kifizetett többletpénz három részletét. Az első részletet, amelyet már december elején kifizettek, a kórházaknak 2017-ben teljes mértékben részletfizetéssel kompenzálja“ – magyarázta Májeková.
Az egészségbiztosító ismételten figyelmeztet az ágazat elégtelen finanszírozására, amelyet rendszerszintű problémának tart, s amellyel az egészségügynek jövőre is meg kell majd birkóznia, tekintettel arra, hogy az állam által biztosított személyek utáni befizetések mértékét 4,41-ról 3,78 százalékra csökkentették. „Emiatt elvárjuk, hogy az egészségügyi tárca az összes további felelős hivatallal együtt megoldást talál erre a komoly problémára” – szögezte le Elena Májeková.
