2017. október 30., 13:12

Megállapodtak az orvosok a Dôvera biztosítóval

POZSONY. Az Ambuláns Szolgáltatók Szövetségében (ZAP) tömörülő orvosok megállapodást kötöttek a novembertől hatályos szerződési feltételekről a Dôvera magán egészségbiztosítóval.
201710301249280.dov01.jpg

„Többhónapnyi nehéz tárgyalást követően szerződéses viszonyunkat az eddigiekhez hasonlóan folytatjuk” – mondta el hétfőn a TASR hírügynökségnek Matej Štepianský, a Dôvera PR-szakembere.

A megállapodás hírét a ZAP ügyvivő igazgatója, Zuzana Dolinková is megerősítette.

Štepianský hétfői tájékoztatása szerint a biztosított személyek számára bárminemű korlátozások nélkül, tehát a szokásos módon biztosítják az egészségügyi ellátást. „A megállapodás alapját a ZAP által képviselt, szerződött orvosoknak járó kifizetések november 1-től történő 5 százalékos emelése és az egészségügyi ellátás színvonala emelésének méréséhez szükséges paraméterek bevezetése jelenti. Tehát az ügyfeleinknek hosszú távú szempontból jobb minőségű egészségügyi ellátást kellene kapniuk” – egészítette ki az elmondottakat.

Az orvosok az új szerződések tartalmáról már nyár óta vitáztak a Dôverával. Október 1-től 2000 körüli rendelő jelezte, hogy nem köt szerződést a biztosítóval, ami a szlovákiai orvosoknak közel egyharmadát jelenti. Ennek okaként azt tüntették fel, hogy nem elégedettek a kapott összeg nagyságával.

Október elején mindkét fél jelezte, hogy novemberi hatállyal új szerződési feltételekről állapodtak meg. Múlt héten azonban a szövetség részéről bírálatok hangzottak el annak teljesítése kapcsán, azt kifogásolták, hogy az 5 százalékos emelés nem általános, hanem átlagos lesz. Dolinková szerint végül az előbbi megoldás lesz érvényes.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.