2016. december 19., 12:38

Megalakult a Felvidéki Magyar Romák társulása

TORNALJA. Szlovákiában a romakérdés mindennapos égető probléma. Az ország lakosságából körülbelül félmillióan tartoznak a roma etnikumhoz, integrálódási esélyük azonban rendkívül minimálisak. Tornalján és a szűkebb régióban kiemelten kezelik a roma helyzetet. A Fényes Csillag polgári társulás a MKP támogatásával ez év decemberétől a Femaro, azaz a Felvidéki Magyar Romák nevet viseli.
201612191244200.0000000000000001a_femaro_1_atfut.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A roma közösség területi eloszlása nagyon egyenlőtlen: miközben az északi járásokban arányuk általában a 0,5 százalékot sem éri el, a két keleti megyében – Eperjes és Kassa – , valamint Gömörben és a Szepességben arányuk sokkal nagyobb, helyenként a teljes járás lakosságának negyedét is kitéve. Gömörben, azon belül is Tornalján és a  szűkebb régióban kiemelten kezelik a roma helyzetet. A helyi Fényes Csillag polgári társulás már évek óta szervezi a roma Ki mit tud-ot, amely mára már fesztivállá nőtte ki magát. Az ötödik alkalommal megrendezett tehetségkutatóra Menyhárt József, az MKP elnöke is ellátogatott.

A Magyar Közösség Pártja elnöke elmondta, már korábbi tevékenysége során is elég gyakorta volt kapcsolatban a gömöri cigánysággal és már akkor felvetődött benne a kérdés, amelyre még most sem tud megnyugtató és végleges választ adni: vagyis, hogy miként lehet ezt az erőt, ezt a tehetséget, és ezt az esélyt, amely bennük van, kibontakoztatni és eredményre vinni.

"Az oktatás a megoldás keresésében nagyon fontos  lesz, hiszen a magyar közösség Gömörben gyakorlatilag a magyar nyelvű romákra épít iskolarendszerében, tehát a helyzetüket mindenképpen oktatási szempontból is meg kell közelíteni. A másik kérdés pedig, hogy ennek a régiónak munkát kell adni. Beszélhetünk cigány problémáról, roma kérdésről, de amíg munkát nem tudunk ebbe a térségbe hozni, addig gyakorlatilag úgy a magyar kérdés, mint a roma kérdés is megoldatlan marad" - mondta Menyhárt József.

A Fényes Csillag polgári társulás a MKP támogatásával ez év decemberétől a Femaro, azaz a Felvidéki Magyar Romák nevet viseli. Meghatározó arcai erős jellemű, közösséget alakító romákból fognak kikerülni.

A Magyar Közösség Pártja dolgozik azon a programon, amelyet reményeik szerint a jövő év elején mutatnak be, és amely a cigányság felzárkóztatására tesz kísérletet. "Nem állítom, hogy ezzel minden megoldódna, hiszen hosszú folyamatról van szó, amelynek a régiónak, a térségnek a felzárkóztatását kell eredményeznie, és ha a térség erőt kap, a régió esélyt kap, azzal nem csak a magyarság, az itt élő cigányság is esélyt kap" - mondta az MKP elnöke.

Váradi Zsolt, a Fényes Csillag polgári társulás vezetője óriási előrelépésnek nevezte a Femaro megalakulását, ezt a  tornaljai romafesztiválon megtartott bevezető beszédében is hangsúlyozta. „Ez egy hosszú és rögös út lesz, de együtt sikerülhet“ – mondta Váradi Zsolt. A romák iskolázottsága alacsony, kétharmaduk csak alapfokú oktatásban vett részt, érettségije csupán mintegy két százalékuknak van. A munkaképes roma lakosság közel 80 százaléka munkanélküli. A foglalkoztatási arány körükben mindössze 10-15 százalék egyes becslések alapján.

201612191244200.0000000000000001a_femaro_1_atfut.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás