2011. augusztus 28., 10:16

Még több titokról lebbenhet fel a fátyol

POZSONY. A kormány új alapokra helyezné a Nemzeti Emlékezet Intézetének (NEI) működését és tevékenységét. Rudolf Chmel kormányalelnök nyilvános vitára bocsátotta a törvénymódosító javaslatot.
A NEI az új szabályozás szerint a Nemzeti Emlékezet Intézete (NEI) nem csupán 1939 áprilisától (a háborús szlovák állam megalakulásától) 1989 decemberéig kutatná a titokszervezetek dokumentumait, hanem tágabb időszakot vizsgálhatna. Amennyiben a törvényjavaslatot a törvényhozás megszavazza, 1938. szeptember 30-ától, a müncheni szerződés aláírásától a kommunista állambiztonság feloszlatásáig, 1990. február 15-éig világíthatják át az egykor titkosított dokumentumokat. Chmel szerint  e két dátum között bizonyíthatóan történtek törvénytelen és antidemokratikus beavatkozások az emberi jogokba, ezért kell ennek az időszaknak a kutathatóságát lehetővé tenni.

Az új törvény előírná, hogy az állam köteles biztosítani az intézet működéséhez egy olyan székházat, ahol a levéltára is elfér. Ezzel megoldódna az intézet egyik legfőbb problémája, a sorozatos költöztetés. Bérleti díjakra kb. 75 000 eurót költ évente a NEI.

A törvénymódosítás előirányozza az intézet vezető tisztviselői számának és tiszteletdíjának csökkentését is. Fizetésük jelenleg az országos átlagbér duplája, a jövőben csak az országos átlagbérre lennének jogosultak. Rudolf Chmel javaslatára változhat az intézetet vezetősége is. Egy 7 tagú Tanács igazgatná  a NEI-t, melyet a parlament választana meg hatéves időszakra. Az intézetet igazgató vezetné,  akit a kormány javaslatára a parlament választana meg, ugyancsak hat évre.

Az új szabályozás azt is lehetővé tenné, hogy a NEI levéltárában elhelyezett iratokba – írásos kérvény alapján – bárki  betekintést nyerjen, akkor is, ha az akták személyesen nem rá vonatkoznak. Az állambiztonsági szervek aktái is nyilvánossá válnának az új szabályozás szerint. Kizárólag az ország diplomáciai és biztonsági érdekeit jelenleg is veszélyeztető információk miatt lehetne megtagadni egy adott irat megtekintését.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.