2019. november 23., 13:30

Még nem döntötték el, hogy támogatják-e az állampolgársági törvény módosítását

Az ellenzék által, a parlament legközelebbi ülésére előkészített szlovák állampolgársági törvény módosításának támogatásáról tárgyalni fog a Most-Híd képviselői klubja - egyelőre nem tudják, hogy támogatják-e majd - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Bastrnák Tibor, a párt parlamenti klubjának vezetője.

szlovák útlevél
Fotó: TASR

„Nekem személy szerint nincs gondom a módosítással, de a koalíciós partnerekkel is tárgyalni kell róla, mivel ez a módosítás nem szerepelt a kormányprogramban” - mondta Bastrnák. Hozzátette, szerinte ez egyfajta politikai játszma, azt figyelembe véve, hogy a javaslat a parlament választások előtti utolsó ülésén kerül a plénum elé.

A Most-Híd kezdetektől kritizálta az állampolgársági törvényt, azt kijelentve, hogy az két kategóriába sorolja az állampolgárokat, és alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság azonban nem tudta eldönteni, hogy valóban alkotmányellenes-e a 2010-ben hatalmon lévő Fico-féle kormány törvénye.

Az ellenzék a mostani parlamenti ciklus elején, 2016 áprilisában is megpróbálta már módosítani az ominózus törvényt, bízva a Most-Híd támogatásában. A Híd akkor azzal érvelt, hogy a törvénymódosítást illetőleg nem tudtak megegyezni a kormánykoalíción belül.

„A mostani választási ciklusban nincs tervbe véve a szlovák állampolgárságról szóló törvény módosítása. A képviselői javaslatról a parlament fog dönteni, nem a kormány” - mondta el a belügyminisztérium munkatársa, Lucia Kirinovičová .

A 2010-től érvényben lévő törvény miatt eddig 3132 személy veszítette el szlovák állampolgárságát amiatt, mert más országét vette fel.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!