Még mindig kérdéses az iskolai büfék kínálatának szabályozása
POZSONY. A kormánypárti képviselők még nem döntöttek arról, hogy miként viszonyulnak az oktatásügyi törvény Renáta Zmajkovièová által benyújtott módosításához, amely szerint csak egészséges élelmiszerfélék maradhatnának az iskolai büfékben. Bár a jogszabályt a törvényhozás egyszer már jóváhagyta, azt Andrej Kiska a félreérthetősége miatt visszaadta a parlamentnek.
Arról, hogy az államfői észrevételek zöldet kapnak-e, ami Zmajkovièová tiltott élelmiszerfélékről szóló jegyzékének a törlését jelentené, az éppen zajló 44. parlamenti ülésszak keretében már e héten, vélhetően kedden döntenek a képviselők.
A kormánypártnak ma kellene határoznia végleges álláspontjáról. A TASR értesülései szerint hasonló megoldás is szóba jöhet, mint a „garázscégeket“ érintő, közbeszerzésről szóló törvény kapcsán, amely részévé vált az a parlamenti nyilatkozat is, ami a jövőben további módosításokat követel meg.
Megoldást kell találni a megvétózott Kereskedelmi Törvénykönyvvel kapcsolatban is, amely bevezeti az 1 eurós kft.-ket. Ez esetben Kiska a törvény egészét megvétózta, ami azt jelenti, hogy a képviselőknek semmiféle módosításra nem nyílik lehetőségük. A jogszabályt vagy az eredeti formájában legalább 76 szavazattal elfogadja, vagy azt elutasítja a plénum.
A 44. parlamenti ülésszak során a 113 napirendi pont közül még 60 pontot kell megvitatniuk a képviselőknek, a módosítások többsége az ellenzék műhelyéből került ki. Elsőként kedden reggel a petíciós jogról szóló törvénymódosító kormányjavaslat kerül terítékre, amely lehetővé teszi a petíciók benyújtásának eletronikus eszközök segítségével történő bevezetését.
Aztkövetően a független liberális honatyák azon indítványát kellene megvitatni, hogy szüntessék be a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) üzembentartási díjakkal történő finanszírozását. A törvénymódosítás szerint az RTVS-t évente a GDP 0,142 százalékával kellene támogatni, legalább évi 90 millió euróval.
Daniel Krajcer, Martin Chren, Jozef Kollár, Juraj Miškov és Juraj Droba úgy véli, hogy a polgárok és a jogi személyek már most is elég nagy adót fizetnek az államnak, ezért ezt a szolgáltatást nem kellene de facto még egyszer megadóztatni. A Szabadság és Szolidaritásból (SaS) távozó honatyák meg vannak győződve arról, hogy az RTVS jelenlegi finanszírozási módja igazságtalan és hosszú távon fenntarthatatlan.
Az idei év utolsó parlamenti ülésének a menetét megszakítja az a rendkívüli tanácskozás, amelynek célja Ján Poèiatek közlekedési miniszter leváltása. Az ellenzék pénteken adta le az ehhez szükséges aláírásokat, Peter Pellegrini házelnöknek tehát hét napon belül össze kell hívnia a rendkívüli ülést, amelyre mindenképpen sort kerítenek. Poèiatek az ellenzék véleménye szerint a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) által kiírt pályázat során hibázott, amellyel az autópályadíjak üzemanyagkártyákkal történő fizetését biztosító céget választják ki.

Forrás
TASR