2015. január 7., 19:26

Még mindig folyik az egyeztetés az állampolgársági törvényről

POZSONY. Nem tudja megmondani a belügyminiszter, mikor kerülhet a tárca által elkészített szlovák állampolgársági törvény módosítása a parlament elé.

Robert Kaliòák munkatársunk kérdésére azt mondta: a módosítás elkészült, de továbbra is tart a nemzetközi szervezetekkel és a magyar féllel való egyeztetés.

A belügyminiszter szerint, mivel külpolitikai szempontból ez egy komplikált időszak - és a nemzetközi szervezeteknek olyan fontos ügyeket kellett oldaniuk, mint például Ukrajna kérdése - ezért a szlovák állampolgársági törvény módosítása még húzódik. Emiatt viszont Szlovákiában továbbra is elveszíti állampolgárságát az, aki felveszi egy másik országét.

"Nem tudom megmondani, hogy mikor kerülhet a módosítás a parlament elé. Nem szívesen ígérnék olyat, amit nem tudok teljesíteni. Biztos, hogy ez a téma terítéken lesz nemcsak a nemzetközi szervezetekkel, hanem a magyar féllel is" - nyilatkozta munkatársunknak a belügyi tárca vezetője, Robert Kaliòák.

Megosztás