2018. február 4., 13:14

Még ezen a parlamenti ülésen összeül a vagyonnyilatkozatok szigorításáért felelős munkacsoport

POZSONY. Még a parlament most folyó, 26. ülésén összeül az összeférhetetlenségi törvény módosításának előkészítésével és a vagyonnyilatkozatok szigorításának kidolgozásával megbízott munkacsoport. Ennek dátumát az összeférhetetlenségi bizottság elnöke, Martin Glváè határozza meg – erősítette meg a bizottság elnök irodájának munkatársa, Martin Èambalík.
201802031231490.MG_1-2.jpg

A munkacsoport még november elején tárgyalt első ízben a kérdésről. A 11 fős csoportot a parlament alelnöke, Martin Glváè, a kormánykoalíciós Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tagja vezeti. Az első találkozó alkalmával a képviselők kézhez kapták a jogszabály-módosító javaslatokat tartalmazó munkaanyagot, majd felkérték a Parlamenti Intézetet, vesse alá elemzésnek, hogy a szóban forgó probléma miként kerül szabályozásra más országokban. A bizottsági tagok ennek keretében a vonatkozó javaslataik kifejtésére kaptak teret.

Glváè mellett Miroslav Èíž és Dušan Jarjabek (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője, Tibor Bernaák, a Most-Híd frakcióvezetője Gál Gábor és Peter Kresák (szintén Most-Híd) foglal helyet a csoportban. Az ellenzéket a parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnökeként Martin Poliaèik képviselte.

Az alkotmánytörvény éppen ennek a parlamenti bizottságnak a hatáskörébe tartozik. Említett bizottságnak Poliaèik a Szabadság és Szolidaritásból (SaS) történt távozásával a szintén SaS-es Vladimír Sloboda lett az elnöke, aki a munkacsoport munkájában is részt vesz. A munkacsoportnak további tagja még Veronika Remišová, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), Peter Pèolinský, a Család Vagyunk (Sme rodina) és Ján Kecskés, a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) képviselője, valamint Miroslav Beblavý független képviselő.

A vagyonnyilatkozatok szigorításának kérdése már évek óta téma a törvényhozásban. Ennek érdekében több munkacsoport alakult meg. Ezek egyike az elmúlt választási ciklusban is az összeférhetetlenségi alkotmánytörvény módosításán dolgozott. Bár sikerült megegyeznie a módosításokról, a Smer-SD visszalépett. Ezt követően további ellenzéki és kormányzati javaslat is megfogalmazódott a kérdésben, de kellő támogatás hiányában ezek egyike sem volt sikeres.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.