2018. március 8., 11:29

Mátyás-emlékév - Latorcai: egy nemzetnek ideálok kellenek

BUDAPEST. Egy nemzetnek ideálok kellenek, akik haláluk után is továbbélnek a közösség emlékezetében - mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Kövér László házelnök szavait tolmácsolva a Mátyás király-emlékév alkalmából a Parlamentben tartott szerdai emlékülésen.
201803081128360.IMG_0126.JPG
Galéria
+2 kép a galériában

Európa a 15. században is megosztott volt, vezetői akkor is csak a saját érdekeiket nézték és nem törődtek a kontinenst fenyegető török veszéllyel. Mátyásnak hamar meg kellett tanulnia, hogy csak magára és országára számíthat, ha meg akarja védeni a hazát. Erőforrásokat kell gyűjtenie és ehhez konfliktusokat kell vállalnia. A helyzet alapvetően azóta sem változott - mondta az alelnök.

Építkezni kell, ehhez erős alapokra van szükség, amit pedig az identitás, önérzet adhat, mely a múltban gyökeredzik, de a jövőbe tekint - hangsúlyozta Latorcai János. Hozzátette: "ha meg akarunk maradni" magyarnak és kereszténynek a Kárpát-medencében, akkor stabil értékeken alapuló szövetségre van szükség és olyan Országgyűlésre, amely nem hajt fejet a Nyugat ostoba döntései előtt. "Nem elég csak magunkat megvédeni", az EU-t is meg kell - jegyezte meg.

Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója előadásában azt emelte ki: Hunyadi Mátyás után egy újabb Hunyadira lett volna szükség, de nem volt, aki továbbvigye az erős kezű és igazságos uralkodást. Mátyás nemcsak meghozta, de betartotta és betartatta a törvényeket, a korabeli nagyhatalmaknak pedig egyenrangú partnere tudott lenni - tette hozzá a szakember.

Lomnici Zoltán, a rendezvény levezető elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy Mátyás király üzenete a nemzet megmaradása szempontjából kulcsfontosságú. Az emlékév nem öncélú múltba révedés, a rend, az erő és az összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta.

Hunyadi Mátyás 575 éve, 1443-ban született és 560 éve, 1458-ban lépett trónra. Az emlékév fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A szerdai rendezvény fővédnöke Kövér László volt, és az Országgyűlés, illetve a Pro Patria Egyesület szervezte az Emberi Méltóság Tanácsának közreműködésével.

201803081128360.IMG_0126.JPG
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.