2017. március 18., 13:34

Matovièék szerint az országnak alapvető változásokra van szüksége

POZSONY. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek meglátása szerint a jelenlegi kormánykoalíció regnálásának egy évét követően nem látni előrelépést Szlovákia helyzetének tekintetében. A tolvajlásokat Robert Ficón túl Andrej Danko és Bugár Béla is saját testével védi, vagyis a folytonosság tökéletes - véli az ellenzéki politikus.
201703181304230.IM_3-2.jpg

„Az elején azt állították, hogy a kontinuitás, a haladás, a dilettánsokkal és a szélsőségesekkel szembeni gát kormánya lesznek“ – fejtette ki a SITA hírügynökségnek nyilatkozva Igor Matoviè, az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek-Új Többség (O¼aNO-NOVA) vezetője, aki a kulcsfontosságú problémák megoldása területén nem lát előrelépést.

„A tolvajlásokat Robert Ficón túl Andrej Danko és Bugár Béla is saját testével védi, vagyis a folytonosság tökéletes. Fico egy lopott lakásban lakik, míg a vállalkozó Ladislav Bašternák szabadon járhat-kelhet“ – tette hozzá az ellenzéki honatya.

„Totális káosz uralkodik az energiaárak körül, időseket riogatnak azzal, hogy nem térítik meg gyógykezeléseiket, vagyis teljesen dilettánsok. Ezért aztán nem is csodálkozhatunk, hogy nő a szélsőségesség támogatottsága“ – mondta Matoviè.

Richard Vašeèka, az O¼aNO-NOVA frakcióvezetője a SITA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a jelenlegi kormánykoalíció pártjait tökéletesen jellemzi a „kontinuitás kormánya” kifejezés.

„Az elnevezés pontosan jellemzi első éves kormányzásukat. Folytonosan összeomlóban az egészségügy és elmaradóban az oktatásügy reformja. Szüntelenül kerülnek felszínre az új korrupciós botrányok, amelyek nem kerülnek kivizsgálásra, s amelyek kapcsán semmiféle politikai felelősségrevonásra nem történt. Folytonosan fiatalok ezrei távoznak Szlovákiából és kevés a születendő gyermek. A Pozsonytól Kassáig vezető autópálya, vagy éppen az eperjesi körgyűrű egy tudományos-fantasztikus történet“ – sorolta Vašeèka.

Szerinte Szlovákiának éppen ezért sürgősen olyan kormányra van szüksége, amely az ország működését illetően alapvető változtatások végrehajtására képes, amit a kontinuitás kormánya nem képes szavatolni.

Megosztás