2016. június 15., 13:37

Matoviè: Kaliòák Bugár csalásait is fedezi

POZSONY. Õk alapjában véve egy tőről fakadnak, csak az egyikük szlovákul, a másikuk pedig magyarul beszél – mondta Robert Kaliòákról és Bugár Béláról Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek elnöke. A belügyminiszter miatt a bírálatok kereszttüzébe került a Most-Híd elnöke is. A koalíciós partnerek közül Bugáron kívül ugyanis senki nem védte Kaliòákot, inkább mindenki a kivárás taktikáját választotta.
201606151347000.00001a_bugi_kali.jpg

Ez nem botrány, a dokumentumokból ugyanis egyáltalán nem következik az, hogy Robert Kaliòák közeli viszonyban lett volna Bašternákkal – jelentette ki a koalíciós tanács hétfői ülése előtt Bugár Béla, a Most-Híd vegyespárt elnöke.

Eddig még az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) koalíciós partnerei közül senki sem védelmezte annyira nyíltan Kaliòákot, mint azt éppen a Most-Híd elnöke tette. Emiatt Bugárt nagyon élesen bírálták az ellenzék képviselői is.  

Főként Igor Matoviè, az O¼aNO elnöke nem takarékoskodik a bíráló szavakkal. Matoviè és Bugár között a viszony már a választások előtt megromlott, mára azonban már elérte a mélypontot. Matoviè Bugárral bárminemű együttműködést kizártnak tart, és azt is jelezte, hogy Bugár azért áll Kaliòák mögé, mert a belügyminiszter őt is védelmezi.

Most-Híd igen, de Bugár nélkül

„Alapjában véve nem is várnám tőle azt, hogy Robert Kaliòák csalása ellen harcolna. Õk olyanok, mint egy tojás, csak az egyikük szlovákul, a másikuk pedig magyarul beszél“ – nyilatkozta Matoviè az Aktuality.sk-nak.

Bugárral már soha többé nem akar együttműködni. Ráadásul állítólag mindent megtesz annak érdekében, hogy a Most-Híd-vezér távozzon a politikai életből. 

„Borzasztóan sok van a füle mögött. Robert Kaliòákra azért van szüksége, hogy fedezze a csalásait és azoknak az embereknek a csalásait, akikkel ugyanabban az utcában lakik“ – tette hozzá Matoviè.

Azt, hogy konkrétan mire is gondol, Matoviè azt mondta, hogy azt már a Kaliòák leváltásával kapcsolatos múlt heti parlamenti vita során is jelezte. Állítólag elment utána egy ember, aki beismerte, hogy az utóbbi években több mint 4 millió euró kenőpénzt adott a Smer-SD és a Most-Híd képviselőinek.

„Ha erre a csalásra fény derül, akkor Bugár csomagolhat, és majd önként távozik“ – állítja Matoviè. Bugár nélkül még az együttműködést is elképzelhetőnek tartja a Most-Híddal.

Galko: Bugár nyugdíjba vonul

¼ubomír Galko, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) alelnöke némileg mérsékeltebb hangnemben beszél Bugárról és pártjáról.

„Az én szememben még száz százalékosan nem járatták le magukat, éppen ezért még megpróbálok velük szemben apellálni. Továbbra is lehetőségük van arra, hogy oldalról nyomást gyakoroljanak a Smer-SD-re annak érdekében, hogy eltávolítsák Kaliòákot“ - állítja Galko.

Az SaS és az O¾aNO már jelezte, hogy ha Robert Fico péntekig nem váltja le Kaliòákot, akkor összehívják a parlament rendkívüli ülését, amelyen majd ők maguk próbálják leváltatni a belügyminisztert.

Ha a Háló (Sie) és a Most-Híd képviselői ismét a posztján tartják Kaliòákot, akkor Galko szerint az a jövendő együttműködésük szempontjából alapjában véve nem is jelent nagy problémát.

„A Sie ma 2,5 százalékon van, és ez teljesen a földhöz vágja a pártot. Ami pedig a Most-Hidat illeti, nyilvánosan már arról suttognak, hogy Bugár nyugdíjba vonul, a párt egyesül a Magyar Közösség Pártjával (MKP), amiből normális magyar pártot hoznak létre. A szlovák választóikat már úgyis elvesztették“ – magyarázta Galko.

Bugár nem kíván Matoviè és Galko kijelentéseivel foglalkozni: „Az életem egy nyitott könyv. Nem reagálok az említett urak kitalálmányaira“ – mondta.

Bugártól többet vártak

Tomáš Koziak politológus úgy véli: Bugárnak azzal kell számítania, hogy mindaz, amit a Bašternák ügyről eddig elmondott, az benne marad a köztudatban.

„Azt majd úgy emlegetik fel neki, mint ahogy például Ficónak mindmáig felemlegetik valamennyi kijelentését“ – jegyezte meg. Ennek ellenére azt gondolja: teljes mértékben nem kizárható az, hogy Matoviè egyszer még majd kezet ráz Bugárral. „Bővül a köztük tátongó szakadék, a politika azonban mindig a hatalmas kompromisszumokról szól“ – mondta.

A Kaliòákot védelmező Bugár álláspontja azonban nem nyerte el a politológus tetszését. Szerinte a magas szintű politikai kultúrával rendelkező országokban Bašternáktól az összes olyan politikus elhatárolódna, akik kapcsolatba kerültek vele.

„Biztosan nem bizonyulna elegendőnek az, hogy Bugár azt mondja: igen, láttam a dokumentumokat, az elég volt nekem. Ez ugyanis kevés“ – szögezte le végül Koziak.

Megosztás