Matoviè Fico szőlőjében akar sátrat verni
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) elnöke azért akar szombat éjjel sátrat bontani Fico pozsonyi szőlőskertjében, hogy kimutassa, nem ért egyet a stratégiai beruházásokról szóló törvény módosításával, ami megkönnyítené a kisajátítást. Ezáltal a kormány bármilyen telekre ráteheti a kezét arra hivatkozva, jelentős beruházást valósít meg - hangoztatta.
Matoviè kollégájával, Štefan Kuffa képviselővel csütörtökön megtisztította a gyomtól az említett telek egy részét, hogy fel tudják majd verni a sátrukat. „Szívesen látunk mindenkit, aki tiszteli a tulajdonjogot" - mondta a pártelnök. Matoviè reméli, eljön mindenki, aki szükségét érzi, hogy szembe kell szállni a totalitárius rendszerrel.
Fico telke ugyan nincs bekerítve, de az ellenzéki politikus számít rá, hogy kiutasítják onnan. „A miniszterelnök úrnak megvan hozzá a hatalma, hogy felhívja a rendőrfőkapitányt vagy a belügyminisztert, és drótakadályokat helyezzenek ott el. Szerintem azonban ezzel csak a gyávaságát mutatná meg. Mi nem akarunk ártani neki, lekaszáltuk az elhanyagolt szőlőskertjében a gyomot és sátrakat állítunk majd fel, hogy ilyen módon fejezzük ki csendes tiltakozásunkat” – magyarázta.
Az O¼aNO vezetőjének nem tetszik, hogy az említett törvénymódosítással a városok és falvak hatásköre csorbulna. A települések jelenleg a kisajátítási, építési és területrendezési eljárás részesei, állásfoglalásukat a törvényből kifolyólag ki kell kérni. Ez a jog a stratégiai beruházások miatt elrendelt kisajátításoknál nem illetné meg a településeket. Hogy mi minősül stratégiai beruházásnak, azt a kormány dönti el. A most tervezett törvénymódosítás alapján a jövőben nemcsak a százmillió eurónál nagyobb volumenű stratégiai beruházások esetében lehetne kisajátítani földeket, hanem abban az esetben is, ha az adott területen olyan beruházás valósul meg, amely legkevesebb 300 új munkahelyet teremt. A stratégiai beruházásokról szóló törvény módosításával egyidőben az ún. építési törvény is módosulna.