2016. június 14., 18:31

Mától ülésezik a parlament - napirendjén a közoktatási törvény is

POZSONY. Andrej Danko házelnök ma 13 órakor megnyitotta a parlament soron következő ülésszakát. A tanácskozáson 32 napirendi pont szerepel. A parlament hatodik ülésén a honatyák a pedagógusok bérének emelését, a megszabott tanulói létszám alatti kisiskolák megtartását, de a hiányzó autópálya matricákért kiszabott bírság csökkentését is megtárgyalják. A házelnök tájékoztatása szerint Andrej Kiska az ülésen jelentést ad az ország állapotáról. Az államfő ezt még áprilisban jelezte.
201606141318270.000001a_vlada-parlament-rokovanie--NR-SR.jpg

A tanítói fizetésekről és a kisiskolák megtartásáról a kormány javaslata alapján gyorsított jogalkotási eljárásban tárgyalnak, mivel a módosítások már 2016 szeptemberétől életbe lépnének. A parlamenti képviselőknek a tárgyalást megelőzően a gyorsított eljárást jóvá kellett hagyniuk.

A plénum többsége a kormány javaslatára ez esetben jóváhagyta a gyorsított eljárást.

A kormánykoalíció csak azért döntött a gyorsított eljárás mellett, mert nyáron nem akar munkába járni - mondta Miroslav Beblavý független honatya. Kiszámította, hogy ha rendes eljárásban fogadnák el az indítványt, akkor az szeptembertől hatályba léphetne, hiszen azt júliusban vagy augusztusban jóvá lehetne hagyni. Persze, ez esetben a képviselőknek szünidőben is munkába kellene járniuk.

"Nem emlékszem arra, hogy a törvényt azért hagynák jóvá, hogy a képviselőknek legyen szünidejük. Mondják meg egyenesen azt, hogy nem akarnak júliusban itt ülni. Felháborító a kormánykoalíció lustasága" – üzente meg a koalíciós képviselőknek Beblavý. Ráadásul rossznak és feleslegesenek is tartja a javaslatot.

Gábor Gál koalíciós honatya (Most-Híd) arra figyelmeztetett, hogy ha nem lenne ez a javaslat, akkor megszűnnének a kisiskolák. ¼ubomír Petrák (Smer-SD) is kitart amellett: annak érdekében kell gyorsított eljárásban elfogadni a javaslatot, hogy az szeptembertől hatályos legyen.

A kormány által indítványozott törvényjavaslat a 2016-2020-as kormányprogramból eredő kötelezettségvállalások egyike, melynek alapján szeptember elsejétől az oktatási szférában dolgozó közalkalmazottak fizetése 6 százalékkal emelkedne. Az alap- és középiskolák, valamint az egyetemi tanárok fizetése az idén az államnak 32,5 millió eurójába kerül. A kiadások nagy részét az állam biztosítja, 6,5 millió eurót a községek, több mint 330 000 eurót pedig a megyei önkormányzatok.

A tanítók elégedetlenek a hat százalékos emeléssel, és a törvénymódosítással a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ), a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV), a Szlovák Tanítói Kamara (SKU), Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (OZPŠaV), Egészségügyi Szakközépiskolák Társulásának (ASZŠ) és a Nevelői Tanácsadók Társulása (AVP) sem értett egyet. A Szlovák Tanítói Kamara továbbra is kitart a 140 eurós béremelési követelés mellett. Elnöke, Vladimír Crmoman szerint vonzóbbá tenné a pedagógiai hivatást.

A kormány törvénytervezetének része a kisiskolák megmaradására vonatkozó javaslat is, ez azokra az intézményekre vonatkozna, ahol a megszabott minimális tanuló létszámot nem tudják biztosítani. A kötelező tanulói létszám ezentúl sem a nemzeti kisebbségek anyanyelvén oktató kisiskolákra, sem a szlovák tanítási nyelvű kisiskolákra nézve nem lesz kötelező. A minisztérium szerint ugyanis a bezárás összességében 60 kisiskolát veszélyeztetett. Egyelőre a módosítás még nem tartalmazza az alacsony diáklétszámmal működő teljes szervezettségű iskolák kérdését, ahol ugyancsak kötelező tanulói létszámot szab meg a hatályos törvény, s ez a kötöttség nagyon sok magyar tanítási nyelvű iskolát hátrányosan érint.

Az már a közlekedési tárca javaslata, hogy októbertől 300 euróról 150 euróra csökkentené az autópálya matrica nélkül közlekedő járművek gépkocsivezetői számára megszabott bírságot. A jogszabály egyúttal a bírság ismétlődésének szabályozására is kitérne. Az indítvány szerint, az eddigi napi bírságolás helyett a következő bírságot egy hónap leteltével kaphatná az autópálya matrica nélkül közlekedő gépkocsivezető. Egyúttal azon gépjárművezető számára, akit az előző 12 hónap folyamán egy vagy több alkalommal már megbírságoltak, de ismét hibát követett el, a büntetés elengedhető.

A kormány a belső piaci elektronikus vagyonkezelői szolgáltatások Európai Unión belüli bizalom erősítése érdekében szintén új törvényjavaslattal állt elő.  A jogszabályt, mely által az elektronikus azonosítást szabályozó és belső piac elektronikus vagyonkezelői szolgáltatásait érintő európai uniós határozat beépülne a szlovák jogrendbe, a Nemzetvédelmi Hivatal (NBÚ) dolgozta ki.

Több ellenzéki javaslat megtárgyalásán kívül a parlament zárt ülésen tárgyalja meg a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a Katonai Hírszerzés (VS) tevékenységéről és feladatai teljesítéséről szóló beszámolót. A parlamenti képviselőknek az ülés keretében a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) igazgató tanácsának tagját is meg kell választania.

Megosztás