2019. február 1., 16:26

Matečná: A lengyel felek értesíteni fognak a fejleményekről

Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) és Krzysztof Strzalka, Lengyelország szlovákiai nagykövete a pénteki találkozójukon megegyeztek, hogy a lengyel felek tájékoztatni fogják Szlovákiát, ha bármi újat megtudnak a lengyel marhahús ügyében.

tehén, szarvasmarha

„Megegyeztünk a nagykövettel, hogy ha megint mulasztást találnak, azt nemcsak az európai riasztási rendszerbe jelentik be, hanem bennünket is értesítenek, hogy kinyomozhassuk, került-e más lengyel vágóhidakról is hús, a jelek szerint tanúsítvánnyal rendelkező, állatorvosok által ellenőrzött hús, a szállítókon keresztül a szlovák üzletekbe, éttermekbe, iskolákba" – mondta a veszélyes lengyel marhahúsra utalva.

Egyúttal megkérte a lengyel nagykövetet, hogy ellenőriztesse a többi, lengyel médiában szóba került vágóhidat is. „Megígérte, hogy mindent megtesznek, és megvizsgálják a többi vágóhidat is, amelyek felmerültek a lengyel médiában" – tette hozzá.

Matečná azt is hangsúlyozta, hogy a vágóhidak kamerával való megfigyelése nem elég, a legfontosabb az állatorvos jelenléte minden egyes vágóhídon. „Ez az, amit mi itt Szlovákiában betartunk. Én is folyamatosan biztosítok minden fogyasztót, köztük azokat is, akik szlovák hússal látják el az iskolákat, hogy Szlovákiában mindenhol végeznek ilyen jellegű ellenőrzéseket" – mondta.

A lengyel nagykövet a pénteki találkozón átadott egy levelet Matečnának, amelyben Jan Krzysztof Ardanowski lengyel földművelésügyi miniszter leírja a kialakult helyzetet. „Azt is közöltem a miniszter asszonnyal, hogy mind a lengyel, mind a szlovák fél érdekében szakmai szinten is foglalkozni kell az üggyel, tehát találkoznia kell a fő állatorvosoknak, hogy megbeszéljék, mi ilyen esetben a teendő" – mondta Strzalka a találkozó után.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.