2013. július 18., 10:45

Martraszállás - Benépesült a Feszty park

MARTOS. Ma nyílik az I. Martosi Szabadegyetem a Feszty Árpád Művelődési Parkban, ahová tucatnyi közéleti személyiséget, fiatal értelmiségieket, újságírókat és neves szakembereket várnak. A kikapcsolódásról a magyar könnyűzene legjobbjai gondoskodnak majd.

Csütörtökön 17.30-tól Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a Martosi Szabadegyetem fővédnöke köszönti majd a jelenlevőket Martoson. A házelnök ezt követően Berényi József MKP-elnökkel és Gubík Lászlóval, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnökével tart közös fórumot.

A program délben a Márai-kiállítás megnyitójával indul a Színpad-udvaron, ahol Mészáros Alajos, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője mond beszédet. Ezt követően 14 órától a felvidéki fejlesztési tervekről értekezik Antalík Imre, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának tagja, Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója, Horváth Csaba, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat dunaszerdahelyi irodájának vezetője és Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke az Árgyélus-házban.

A Színpad-udvaron 15 órától hazai és külföldi ifjúsági vezetők vitáznak majd a jövő értelmiségének szerepéről. A Kisszínpadon eközben bemutatkozik a Mátyusföld régió: megtekinthetőek lesznek Nagy József szobrászművész alkotásai, fellépnek a Martosi Hagyományőrzők, a Kéméndi Folklórcsoport és a Felföldi Dudások is. Este a P-Mobil, a Tankcsapda és a Zsapka-Emmer Duó szórakoztatja majd a táborlakókat.

Pénteken délelőtt Lukács Csaba, a Magyar Nemzet Újságírója világítja meg a szövevényes Tóásó-ügy hátterét, majd egy másik helyszínen, az Árgyélus-házban felvidéki magyar lapok és hírportálok  főszerkesztői értekeznek a hiteles tájékoztatásról, s a közélet alakításának kérdésköréről a magyarországi és a szlovák közmédia vezető munkatársainak jelenlétében. Az újságírók jelenése ezzel még nem ér véget, délután Tom Nicholson oknyomozó újságíró beszél majd a pártokat alapjaikban megrengető Gorilla-ügy szereplőiről és lefolyásáról.

Pénteken 13 órakor Lampl Zuzsa szociológus a Csehországban dolgozó szlovákiai magyar közösség beható vizsgálatának eredményeit ismerteti. Kiderül, miért nem térnek haza a külhonban diplomát szerzett fiatalok, s ennek milyen kihatása van a felvidéki magyar közösségre. 14 órától az Árgyélus-házban élenjáró magyar sportolók mutatkoznak be, 16 órától pedig a szlovák és a magyar energiapiac két vezetője, Hernádi Zsolt, a Mol, és Világi Oszkár a Slovnaft vezérigazgatója ismerteti a régió energiaellátásával kapcsolatos trendeket.  A Nagyszínpadon péntek este a Kor-Zár, a Ghymes és Rózsa Magdi gondoskodik a táborlakók felhőtlen kikapcsolódásáról.

Szombaton Örömnyomor címmel a magyar–cigány együttélés lehetséges stratégiáit járja körbe többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Rostás-Farkas György magyar cigány író, műfordító, Farkas Flórián, a FIDESZ országgyűlési képviselője, a Lungodrom elnökének részvételével. 14 órától Sorsunk, Európa Quo vadis, Európa? címmel  Csáky Pál, az MKP Országos Elnökségének tagja beszélget vendégeivel, Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral, Glatz Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökével és Korzenszky Richárd szerzetessel, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójával.

Az Árgyélus-házban 16 órától az elcsatolt területek három legmeghatározóbb pártjának vezetője, Berényi József, a Magyar Közösség Pártja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke fejti ki elképzeléseit az identitásról, a kisebbségpolitikáról, valamint a nemzetstratégiáról Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár társaságában. Az esti kínálat ismét a szórakoztatást szolgálja, megtalálható a fellépők listáján többek között a budapesti Rivalda Színház, a Hooligans és a Bonita Party.

Mindig magunkért, sosem mások ellen - ilyen címmel indul  vasárnap, 14 órakor Duray Miklós közíró, Kvarda József, Nagyszombat megye alelnöke, Horony Ákos, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Jogsegélyszolgálatának munkatársa és Õry Péter, az MKP közigazgatási alelnökének eszmecseréje az autonómia, az önrendelkezés és önkormányzatiság témakörében. A beszélgetés résztvevői kifejtik, mi változott a Felvidéken az 1994-es komáromi nagygyűlés óta, hol tartunk most, és mi várható az önrendelkezés tekintetében.  

A részletes program megtalálható az I. Martosi Szabadegyetem hivatalos honlapján, a http://www.martfeszt.sk oldalon. 

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.