2019. január 20., 16:10

Martin Glváč további sorsáról a Smer vezetésének kell döntenie

Arról, hogy Martin Glváč, a parlament alelnöke továbbra is élvezi-e a Smer-SD bizalmát, a párt vezetése dönt azután, hogy meghallgatta a politikus magyarázatát az Alena Zsuzsovával folytatott üzenetváltásairól - mondta el Erik Tomáš, a Smer parlamenti képviselője a Markíza televízió Testre mért kérdések című műsorában.

Boris Kollár Erik Tomás
Fotó: TASR

A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a napvilágot látott információk valódisága egyelőre még nincs igazolva. „Hagyjuk a bűnüldöző szerveket dolgozni, hogy ellenőrizhessék a kommunikáció valódiságát, számolva az ügy biztonsági kockázatával is” - mondta el annak kapcsán, hogy Peter Pellegrini kormányfőtől már kérték Glváč eltávolítását a betöltött funkcióiból. Tomáš azt is hozzátette, hogy szerinte legalább annyira kellene foglalkozni a többi politkussal is, akikről beigazolódott, hogy korábban kommunikáltak Zsuzsovával.

Tomáš vitapartnere, a Sme rodina párt elnöke, Boris Kollár - aki bevallotta, hogy korábban kapcsolatban állt a gyanúsítottal - megkérdőjelezte Glváč kijelentését, miszerint kommunikációja Zsuzsovával harmadik félen keresztül történt, és a biztonsági szervek is tudtak róla. „Nekem ez nem igazán tűnik valóságosnak” - mondta el véleményét a napvilágot látott intim üzenetek kapcsán. Ami Kollár kapcsolatát illeti Alena Zsuzsovával, a Sme rodina elnöke elmondta, hogy ő maga korábban már beismerte a kapcsolattartást, ahogy azt is, hogy az ismerősei közt volt a hölgy. Szavai szerint a kapcsolatot még azelőtt megszakította Zsuzsovával, hogy politikusi pályára lépett volna. „Politikusként sosem tartottam vele a kapcsolatot” - hangsúlyozta Kollár.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.