Mariatchi-ügy: nyár végéig lezárulhat a vizsgálat
Andrea Predajòová, a főügyészség szóvivője közölte: abban bíznak, hogy a nyár végéig befejeződhet a nyitrai Mariatchi bár elleni támadásokkal kapcsolatos ügy kivizsgálását. Mint mondta, megvan az esélye annak, hogy az esetet felügyelő ügyész már az őszi hónapok előtt lezárja az előkészítő eljárást.
Renáta Èuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a rendőrség még mindig vizsgálja az ügyet. „Az eset vizsgálati stádiumban van, ezért most nem fűzünk kommentárt hozzá” – fogalmazott.
A Mariatchi bárt ért támadás ügyében hat személyt gyanúsítanak. Dušan V., Peter S., Boris V., Martin B. és Michal P. mellett szerepel az ügyben Tomáš S. hivatásos katona is, akit ideiglenesen felfüggesztettek a szolgálat alól.
A nyitrai bár elleni első támadásra 2013. október 5-én került sor, amikor egy veszekedés után fiatal férfiak egy csoportja támadt a szórakozóhely személyzetére, s a verekedés során hárman megsérültek. Ezt követően kopasz férfiak több alkalommal támadtak a bár alkalmazottaira és vendégeire, például 2014. január 1-jén is. A szórakozóhely tulajdonosa megpróbálta lefényképezni az ablakokat törő rendbontókat, akik erre nekiestek és eltörték a lábát.