Marcinèin: Az SaS zsarolja a koalíciót
POZSONY. Anton Marcinèin kereszténydemokrata képviselő akár a frakcióból is kész távozni, ha a koalíció továbbra is hagyja magát zsarolni a Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártjától. „Minden lehetséges” – mondta a képviselő a TASR hírügynökségnek arra a kérdésre, kilépne-e a pártfrakcióból.
A Hospodárske noviny gazdasági napilap mai számában arról ír, Marcinèint esetleg mások is követhetik. Marcinèin további lépései nem a frakcióvezetővel, Pavol Hrušovskýval vagy a Ján Fíge¾ pártelnökkel folytatandó megbeszélésének függvénye, hanem a koalíció egészének magatartásától függ. „Attól, hogy gazdasági reformokat fogunk-e csinálni, vagy politizálunk” – pontosította. Illusztrálásként elmondta: már tavaly, a költségvetési vita során megjelent a „zagyvaságok első csomagja, mint például a bérleti díjak járulékkötelessé tétele”, amit aztán néhány hónap múlva meg kellett semmisíteni.
„Most a koalíció euró-mentőcsomaggal kapcsolatos álláspontja problémás, mert képtelenség megállapodni az SaS-szel – fogalmazta meg Marcinèin. "Már a pénzügyminisztérium is beismeri, hogy a bevételi tervek megvalósíthatatlanok, az SaS azonban ellene van minden olyan változásnak, ami a bevételeket növelhetné. Azután itt van a járulékreform, amelyről Kollár úr (az SaS frakcióvezetője) már elárulta, hogy a járadékbónusz előszobája, miközben erről a kérdésről még egyszer sem tárgyalt a koalíció.”
A szuperbruttó bér bevezetésével Anton Marcinèin nem ért egyet, s nem kívánja megszavazni. „Az egyik lehetőség, hogy javasolni fogom: ezt az egész törvényt halasszuk két évvel későbbre, hogy az új Pénzügyi Hatóság (FS) megalakulásával kapcsolatos kockázatokat megosszuk” – fejtette ki Marcinèin a TASR hírügynökségnek.

Forrás
Hirek.sk, aktuálne.sk, TASR