Már senki sem vállalja fel a csodamasszőrt, Kostka doktort
A DenníkN információ szerint nem kizárt, hogy a miniszterek is előszeretettel igénybe vették Kostka doktor klinikájának szolgálatatásait. A lap szerint a kliensek között biztosan ott volt Ján Poèiatek közlekedésügyi miniszter. Ezt azonban ő nem erősítette meg, ahogy a kabinet többi tagja sem volt erről hajlandó nyilatkozni, a kormány szerdai ülése után inkább az oldalsó kijáraton hagyták el az épületet, hogy ne kelljen az újságírókkal találkozniuk. A sajtónak mindössze Miroslav Lajèákot, Peter Žigát és Ján Richtert sikerült utolérnie, de a külügyér csak annyit mondott, nem járt a klinikán, a környezetvédelmi minisztert, mint mondta, a felesége masszírozza, a munkaügyi miniszter pedig azt mondta, vannak olyanok, akik számára a rehabilitáció nagyon fontos. Bővebben nem nyilatkoztak, de azt hozzátették, a kormányfőtől kell magyarázatot kérni, hogy milyen oknál fogva kaphatott Kostka doktor a kormányfő tartalékalapjából 20 ezer eurót.
"Nem vagyok Kostka doktor úr klinikájának a páciense" – ezt már a kormányfő jelentette ki szerda délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Fico azonban ismét támadásba lendült, és a sajtót bírálta, ahogy az február 2-án, kedden az említett klinika és az állami tulajdonban levő Általános Egészségbiztosító (VšZP) közti szerződésről tájékoztatott. Fico azt mondta, a klinika még az előző kormány idején kapott speciális kódot. "Ne vádoljanak minket olyan dolgokkal, amelyekért nem felelek!" – hangoztatta, hozzátéve: kabinetje működése idején, tavaly elvették a klinika kódját, "amit azonban már senki sem akar meglátni".
A kormányfő arra az állításra is reagált, hogy a saját tartalékalapjából tavaly támogatta a klinika társtulajdonosának, Slávka Kostková pénzügyi menedzsernek a nonprofit szervezetét. "Saját tartalékalapomból a törvénnyel összhangban több olyan egészségügyi létesítményt támogattam, amelyek a biztosítókkal különféle berendezések vásárlásáról szóló szerződésekkel rendelkeznek" – szögezte le, hozzátéve: ha valaki visszaél a támogatással, akkor a szabályok alapján azt vissza kell adnia.
A parlamenten kívüli Háló (#Sie) párt kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fico-kormány idején rendkívül jól kezdett menni Pavol Kostkának, aki masszázsokat és rehabilitációst nyújt a klinikáin. Ezt az egészségügyi ellátással kapcsolatos speciális kódnak köszönheti. Az állami tulajdonban levő Általános Egészségbiztosító egy masszőrnek 250 nővér éves bérét fizeti ki – mondta Radoslav Procházka, a parlamenten kívüli Háló elnöke. Miroslav Beblavý, alelnök azt gondolja, hogy a Kostka-létesítmények által nyújtott szolgáltatásokat a miniszterek feleségei veszik igénybe, s ő is több kabinettaggal együtt ott látható kávézás közben. Kostkának 2012-ben csaknem 140 000 eurós forgalma volt, 2014-ben ez az összeg már 1,4 millió euróra rúgott – mutatott rá a Háló alelnöke, Miroslav Beblavý. Hasonlóan megnövekedett az orvos nyeresége is, konkrétan 8 000 euróról 794 000 euróra nőtt. Beblavý becslése szerint a tavalyi év folyamán még megkétszereződhetett a nyereség. Kostka rövid idő alatt nem csak Szepesbélán, hanem Pozsonyban, Nyitrán, Zsolnán és Besztercebányán is klinikát nyitott. Az orvos által birtokolt létesítményeknek jelenleg több mint 3,2 millió euróra vonatkozó szerződésük van az állami biztosítóval – fűzte hozzá.
A Transparency International Slovensko azt is megtudta, hogy Kostkáék a kormányfő tartalékalapjából és uniós alapokból is kaptak támogatásokat.
A VšZP még kedden azzal érvelt, hogy a különleges kód Kostka Klinikának történő odaítéléséről még 2011-ben, a kereszténydemokrata (KDH) jelölt, Marian Faktor ténykedése idején határoztak. Õ azonban azt állítja, hogy azért, ahogy a havi 10.000 eurós, szerződésben foglalt teljesítményből végül évi 1,5 millió eurós lett, egyedül az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) felel. Pavol Kostka klinikatulajdonos tagadta a Háló vádjait, amelyeket a választási kampány részének nevezett.