2016. november 28., 13:55

Már Pozsony felé tart a sárgaságjárvány

POZSONY. Az előző héten további 8 esettel nőtt az A típusú hepatitiszvírussal megfertőződött betegek száma a Breznóbányai járásban, ahol korábban 32 ilyen esetet jegyeztek fel. Ráadásul az egyik felnőtt beteg Pozsonyban él és dolgozik, ezért fennáll a sárgaságjárvány Pozsony felé történő terjedésének a veszélye.

Az említett férfi állandó lakhelyeként a besztercebányai (Banská Bystrica) szülői ingatlant jegyzik, s éppen a hazalátogatásakor betegedett meg sárgaságban. Megbetegedését szerológiailag laboratóriumi lelettel is bizonyították. A járvány kitörése óta a Breznóbányai (Brezno) járásban már 40-en betegedtek meg, a Besztercebányaiban pedig egy beteget tartanak nyilván. A páciensek elsősorban olyan közegből származnak, ahol korábban már előfordult hasonló megbetegedés. 

Mária Tolnayová, a Besztercebányai Területi Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) szóvivője elmondta: a „tűzfészkekben“ már megfelelő intézkedéseket foganatosítottak, s a járványügyi szakemberek figyelmesen szemlélik az ottélőket. A betegekkel korábban kapcsolatba kerülő személyeket beoltották, s a megszigorított megelőző intézkedések szabályairól is tájékoztatták őket. Azok közé elsősorban a személyi higiéniai szabályainak folyamatosa betartása, főként a rendszeres kézmosás és a helyiségek fertőtlenítése tartozik, továbbá biztosított az állandó orvosi megfigyelés és az érintett emberek beoltása is.

Az A típusú sárgaság vírusa leggyakrabban szájon át kerül a szervezetbe, és széklettel távozik a testből. Annak terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárul a nem megfelelő személyi higiénia. Leghatékonyabb megelőzésnek a higiéniai alapelvek betartása és az oltás tartozik. A protektív ellenanyagszint kialakulása 15 napig tart. Az oltás árát az egészségbiztosító csak abban az esetben téríti meg teljes mértékben, ha az illető közvetlen kapcsolatba került egy beteg személlyel vagy olyannal, akinek az esetében fennáll a fertőzés gyanúja. Másoknak ki kell fizetniük az oltóanyag árát.

Megosztás