Már Kaliòák utódját keresik?

A SITA hírügynökség értesülései szerint Robert Kaliòák leváltását akkor veszik fontolóra, miután a Különleges Ügyészség Dušan Kováèik különleges ügyész utasítására, a sajtó által közzétett információk alapján kivizsgálja, hogy a belügyminiszter Ján Poèiatek volt közlekedési miniszterrel együtt valóban elkövetett-e bűncselekményeket. Ugyancsak fékezi Kaliòák menesztését a közelgő, Nagy-Britannia Európai Unióból való távozásáról szóló népszavazás, hisz az esetleges brexit után Szlovákia uniós elnöksége idején a tárgyalásokat egy tapasztalt miniszternek kellene vezetnie.
A kulisszák mögött azonban már folynak a Kaliòák esetleges utódjáról szóló spekulációk. Az Irány-Szociáldemokrácián (Smer-SD) belül legtöbbször a belügyi tárca jelenlegi államtitkárának, Denisa Sakovának a nevét emlegetik, aki négy évig a minisztérium szolgálati hivatalának vezetőjeként dolgozott. Saková Kaliòákhoz közelálló személyiség. Az első Fico-kormány idején Kaliòáknál az informatikai és biztonsági részleg vezetőjeként tevékenykedett. A jelöltek között emlegetik Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt is.