Már érvényesek a betegszabadsággal kapcsolatos változások
"Jelentősebb változás van idén júliustól érvényben a jogszabályok terén: az orvos legfeljebb három napra visszamenőleg írhatja ki betegszabadságra (PN) a biztosítottat" – erősítette meg a Szociális Biztosító szóvivője, Peter Višváder.
A módosítással azt szeretnék elérni, hogy többé ne fordulhasson elő: a páciens az orvosát azzal keresi fel, hogy két héttel ezelőtt a készenléti ügyeleten járt, és feltételezi, hogy az orvos visszamenőleg az ügyeleten tett látogatásától számítva igazolja a munkaképtelenségét.
A szóvivő szerint ekképp akarnak gátat szabni az olyan spekulatív viselkedésnek, amikor az orvos akár több hétre visszamenőleg is hajlandó volt igazolni páciense munkaképtelenségét kizárólag a beteg tájékoztatása alapján. Eközben az egészségügyi dokumentációból gyakran hiányoztak az objektív bejegyzések. Ráadásul az ily´módon visszamenőleg igazolt munkaképtelenségek esetén az ellenőrzés is meghiúsult.
A biztosító azt a kifogást sem fogadja el, hogy a páciens körzeti orvosa az adott időszakban nem dolgozott. Višváder elmondta: ilyen esetben a munkaképtelenséget az őt helyettesítő orvos igazolja. Ha pedig olyan helyzet alakul ki, hogy a körzeti orvos rendelési ideje már letelt, akkor a páciensnek lehetősége van ellátogatni a készenléti ügyeletre, vagy kihívhatja az egészségügyi mentőszolgálat embereit. Természetesen, a szükséges iratot aztán három napon belül köteles elvinni a kezelőorvosának.
Ha pedig a Szociális Biztosító a táppénzre való jogosultság elbírálásakor megállapítja, hogy a munkaképtelenség igazolása több mint három napra visszamenőleg történt, akkor annak okát kivizsgálja. Azután az ellenőrző orvos álláspontja alapján határoz majd az illető táppénzre való jogosultságáról. Előfordulhat, hogy a táppénzt ki sem fizetik a páciensnek.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy a betegek kimenője terén nem történik változás. Az ellenőrök akárcsak eddig, úgy ezentúl is a nap bármely időszakában, így délután, illetve munkaszüneti és ünnepnapokon is felkereshetik a munkaképtelen személyeket.