2017. június 19., 10:39

Már csak néhány napig lehet önkéntes katonai kiképzésre jelentkezni

POZSONY. Az érdeklődőknek már csak néhány napjuk van arra, hogy jelentkezzenek önkéntes katonai kiképzésre. Erre június 23-ig, péntekig van idejük – tájékoztatott a védelmi tárca szóvivője, Danka Capáková.
201706190933590.kat01.jpg

„Főként a fiatalok számára ez egy páratlan lehetőség fizikai és pszichikai képességeik hivatásos katonák irányítása alatt történő fejlesztésére. Egyúttal jelenleg az egyetlen legális lehetőség arra, hogy miként sajátítsák el az alapvető katonai ismereteket és készségeket anélkül, hogy belépjenek a fegyveres alakulatok és további biztonsági testületek kötelékébe” – fejtette ki Capáková.

A 11 hetes kiképzést elvégzők több mint 1100 eurót kapnak. „Egyelőre csak 179 személy jelentkezett az önkéntes katonai kiképzésre, ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan valamennyiüket fel is veszik. Például orvosi kivizsgáláson és pszichikai vizsgálaton is át kell esniük” – tette hozzá Capáková.

A védelmi tárca azt tervezi, hogy évente kiképeznek 150 önkéntest, akik a kiképzés után automatikusan tartalékosokká válnak. Amennyiben később úgy döntenek, szeretnének csatlakozni a szlovák fegyveres erőkhöz, már nem kell átesniük az alapkiképzésen.

Az idei önkéntes kiképzésre a turócszentmártoni (Martin) katonai gyakorlótéren kerül majd sor augusztus 2-17. között.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.