Már a titkosszolgálat és a rendőrség vizsgálja a Gorila Slovakia II dokumentumot
"A világhálón november 19-én közzétett dokumentumot hírszerző szolgálatunk ellenőrei kezdték vizsgálni, s a vizsgálatok eredményei alapján születik majd döntés bizonyos intézkedésekről" – nyilatkozta a szlovák titkosszolgálat (SIS) szóvivője, Branislav Zvara. Azt is hangsúlyozta, hogy a SIS alapvetően nem reagál és nem nyilvánít véleményt az olyan ellenőrizetlen információk kapcsán, amelyek elszórtan felbukkannak az interneten.
"Ha a hírszerző szolgálatunk olyan releváns információkhoz jut, amelyek eltitkolt tények kiszivárogtatásának vagy a SIS embereinek törvénytelen ténykedése gyanúját keltenék, akkor az efféle információkat belső ellenőrzésünk keretében mindig kivizsgáljuk" – fejtette ki a továbbiakban Zvara.
Közben kiderült, a rendőrség is vizsgálja a dokumentumot. Ezt Martin Wäld rendőrségi szóvivó is megerősítette a sajtónak.
Mint arról korábban portálunk is beszámolt, a múlt héten több médium is megkapta azt az internetes címet, amelyen egy ismeretlen felhasználó közzétette azt a közel 200 oldalas dokumentumot, amely úgy néz ki, mint ¼ubomír Arpášnak, a SIS elhárítási részlege volt vezetőjének más emberekkel, például a rendőrség és a SIS vezető beosztású munkatársaival, illetve politikusokkal folytatott beszélgetésének a leirata. A sajtó szerint mindebből az következik: a beszélgetéseket 2006 és 2012 között maga a hajdani elhárítási főnök játszotta fel.