Majális - Garantált minimálbér-emelést ígért a miniszterelnök
„Minden évben emeljük a minimálbért. Tavaly több mint 4 százalékkal emelkedett, ami a legnagyobb mértékű emelés az Európai Unión belül. Ebben az évben is előterjesztik elképzelésüket a szakszervezetisek. Feltételezem, hogy a munkáltatók elutasítják az emelést, vagy akár annak csökkentését szorgalmazzák majd, s nekünk valamilyen megoldást kell találnunk a szociális kérdésben. Ugyanakkor garantálom, hogy a minimálbért 2014-ben is megemeljük” – hangoztatta a miniszterelnök.
Az országos találkozót a zsolnai Budatin (Budatín) településrészén található kastélyparkba szervező Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) a minimálbér jelenlegi 352 euróról 400 euróra való emelését sürgeti, ami 13,6 százalékos emelést jelent. Jozef Kollár a KOZ vezetője indoklásában kifejtette, Szlovákia az egyedüli olyan ország az Európai Unióban, ahol a minimálbér nettó összege a szegénységi küszöb alatt marad.
„A Szakszervezetek Szövetsége olyan javaslattal áll elő, amely még a legutóbbi hozzáférhető, 2012-es adatokból indul ki, amely szerint a szegénységi küszöb Szlovákiában havi 346 euró volt. Ha ehhez az összeghez hozzáadjuk azt, amelyet egy munkavállaló járulékok formájában kénytelen elvezetni, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy 400 eurós minimálbérre lenne szükség. Úgy vélem a miniszterelnök úr, már tavaly is azonosult elképzeléseinkkel, amelyek arról szóltak, hogy egy alkalmazott bére nem lehet alacsonyabb, mint a szegénységi küszöb, miközben napi nyolc órát dolgozik. Ugyan tavaly némileg megközelítettük a szegénységi küszöböt, de az időközben magasabb lett. Feltételezem, hogy bár a munkáltatók ellene lesznek, végül közelebb kerülünk a 400 eurós határhoz” – mondta Kollár.