HIRDETÉS

Maïariènak rossz érzése van az RTVS körül kialakult helyzet miatt

hirek.sk 2018. január 10., 15:54
POZSONY. Marek Maïariè kulturális miniszternek rossz érzése van azok miatt az események miatt, amelyek a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) körül lejátszódtak. Erről a tárcavezető szerdán, a kormányülés előtt beszélt.

„Nem fogom azt állítani, hogy az események feltétlenül összefüggenek, de egyszerűen rossz érzésem van“ – mondta Maïariè. „Az egész azzal kezdődött, amikor a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke előállt az RTVS államosításának ötletével, ezután az SNS képviselője keményen bírálta az RTVS szerkesztőit, ezt követően pedig – nem állítom, hogy mindez feltétlenül összefügg, de – valamilyen módon korlátozták őket a szerződéses munkában, aztán leállították az oknyomozást“ – sorolta a kulturális miniszter.

Ebben a helyzetben a tárcavezető nem csodálkozna azon, ha „idegesség jellemezné az RTVS-t“. Mint mondta, nem akarja úgy értékelni a helyzetet, hogy ezáltal veszélybe került volna a szlovák közmédia függetlensége, s azt sem szándékszik állítani, hogy a SNS képviselőinek kijelentései nyomást gyakorolnak az RTVS-re. „Ugyanakkor nincs jó érzésem. A vezérigazgató úrnak mielőbb le kellene nyugtatni a helyzetet“ – üzente Jaroslav Rezníknek.

„Egyszerűen vannak itt bizonyos lépések, amelyeknél ott a közös nevező. Nem kell feltétlenül összefüggeniük. Hadd fogalmazzak így: ha a vezérigazgatóhoz hasonlóan elégedetlen lennék néhány szerkesztővel, biztosan nem közvetlenül azután nyúlnék hozzá a műsorukhoz, hogy egy kormánypolitikus keményen bírálja őket” – mondta Maïariè.

Az RTVS vezérigazgatója ideiglenesen leállította a Riporterek (Reportéri) című műsort annak problémás minőségére hivatkozva, a szerkesztőséget összevonta a Polgár az ajtó mögött (Obèan za dverami) műsorának szerkesztőségével. Változás történt a Regina Rádió által sugárzott Dejiny.sk rádióműsor esetében is, ahol bővíteni akarják a műsor alkotóinak csapatát.

Róbert Kotiant és Peter Turèíkot, a Riporterek szerkesztőit Andrej Hrnko, az SNS képviselője bírálta a Csehszlovák Föderatív Köztársaság felosztásáról szóló műsor vezetése miatt, amelyet az RTVS a Szlovák Köztársaság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából sugárzott. Andrej Danko, a SNS elnöke a koncessziós illetékek eltörlését javasolta arra hivatkozva, hogy ezt a lépést lehetővé teszik a 2017-es gazdasági eredmények és a 2018-as állami költségvetés 800 millió euróval alacsonyabb becsült hiánya.

Forrás: TASR
0 HOZZÁSZÓLÁS