Maïariè: nem újdonság a sajtóval folytatott kommunikáció megszakítása
POZSONY. Nem tartja törvénysértésnek Marek Maïariè kulturális miniszter a kormány azon döntését, hogy nem akar kommunikálni a Denník N lappal. Úgy véli, hogy semmi újszerű, drámai vagy alkotmányellenes dolog nem történik Szlovákiában – írja arra az interpellációra írt válaszában, amelyet Jozef Viskupiè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek parlamenti képviselője neki címzett.
„Ha egy olyan médium, amely kifelé függetlennek és objektívnek kíván látszani, politikailag aktívvá válik, s a saját profi újságírói ténykedésének keretén túl a nyilvánosságnak kizárólag a saját politikai világnézetét nyújtja, számolnia kell azzal, hogy a közhatóságok részéről megnyilvánuló kommunikáció arra megfelelő módon reagál majd” – írja Maïariè Viskupiènak.
A kulturális miniszter egyúttal rámutatott egy Egyesült Államokban történt esetre. „A Fox News Channel tiltakozó partit hívott össze Barack Obama elnök ellen egészségügyi reformja kapcsán, s a sugárzását azzal tette attraktívabbá, hogy megafonokat osztogatott a Fehér Ház ténykedése elleni tüntetéseken. A Fehér Ház reakciója az volt, hogy a Fox Newsnak megálljt parancsoltak a sajtótájékoztatókon, a riportereik végül egy kérdést sem tehettek fel a Fehér Háznak” – említette Maïariè.
A tárcavezető megemlítette, hogy Anita Dunn akkori elnöki szóvivő ennek kapcsán azt mondta, „mivel ők háborút vezetnek Barack Obama és a Fehér Ház ellen, nem kell azt színlelnünk, hogy ekképp viselkedik egy legitim sajtóorgánum”. Maïariè szavai szerint a Fehér Ház azzal az érvvel védte meg az álláspontját, hogy a Fox News a „hírekké kreált saját nézeteit terjeszti”.
A miniszter egyúttal felvetette a kérdést: a szabadság védelmezői közül akkoriban ki reagált erre, s az újságírók közül nyilvánosan ki fejezte ki a szolidaritását a médiának? „A Sme napilap, amely ezen ügyről 2009-ben a szlovák társadalmat is tájékoztatta, azt írta: »a tényállás az, hogy a Fox részéről megnyilvánuló kritika gyakran túllépi a komoly újságírás határait«” – emlékeztetett Maïariè.
A miniszter elmondása szerint egyetért azzal, hogy ha például a sajtóban megjelenik egy karikatúra, amely ironizálhatja vagy nevetségessé teheti a politikust, az rendben van, elviselhető vagy egy jót nevethetünk azon. „Teljesen más helyzet alakul ki a matricakampányok vagy másféle agitációs tevékenység során. Itt már nem újságírói munkáról és egyáltalán nem a nyilvánosság tájékoztatásáról van szó. Inkább a köztéren található helyeken a saját látásmód egyoldalú hangsúlyozásával kapcsolatos visszaélések kérdései merülnek fel, miközben még minimális mértékben sem érvényesül az objektivitás és az újságírói etika” – véli Maïariè.
Véleménye szerint a Denník N nem csupán újságot csinál, hanem nyíltan politizál is, s az ehhez történő alkalmazkodást Maïariè szerint nem lehet az alkotmány vagy más törvény megsértésnek minősíteni. „Végül is a sajtótörvény nem csupán a közhatóságok kötelességéről szól, hanem a média információnyújtásáról is, ami a nyilvánosság valós, időben történő, sokoldalú tájékoztatása. Bízom benne, igazat adnak nekem abban, hogy a politikai aktivitás és a saját politikai kampány bizonyára nem tartható a nyilvánosság valós és sokoldalú tájékoztatásának” – válaszolt Viskupiènak a kulturális miniszter.
Maïariètól eltérően az ellenzék, Jozef Viskupièot is beleszámítva, a sajtótörvény és az alkotmány megsértésének tartja a kormány azon döntését, hogy nem akar kommunikálni a Denník N-nel. Viskupiè egyúttal kétségbe vonja azt az érvelést, amely során Maïariè az USA-beli esetre hivatkozik.
„A mi sajtónk más szabályok szerint működik. Nekünk megvannak a saját szabályaink, az alkotmányunk és a sajtótörvényünk. Azok pedig szavatolják, hogy a kormány nem diszkriminálhatja a sajtót” – állítja Viskupiè. Interpellációjában a minisztertől azt kérdezte: úgy véli-e, hogy az álláspontja összhangban áll az alkotmánnyal és a sajtótörvénnyel, s ha igen, akkor annak melyik rendelkezéseivel. Továbbá azt is tudni akarta: Maïariè tudatosítja-e, hogy ő, illetve a kormány az érintett médiának kárt okozhat, s eljárása diszkriminatívnak és aránytalannak tekinthető. Viskupiè azután döntött az interpellációról, hogy az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a sajtóbizottságnak sem a rendes, sem pedig a rendkívüli ülésén nem indított vitát erről a kérdésről.

Forrás
TASR, Aktuálne.sk