2015. január 6., 14:37

Maïariè: egyes pártok irigyelhetik a Smer-SD hibáit

POZSONY. Marek Maïariè kulturális miniszter, az Irány-Szociáldemokrácia alelnöke szerint néhány politikai párt megirigyelhetné a Smer-SD hibáit. Véleménye szerint a kormánypárt minden szinten erős.
„A pártot nem hagyják el a képviselői, nem bomlik. Képes megtartani a nyilvánosság magas szintű támogatását tekintet nélkül arra, hogy kormányon vagy ellenzékben van-e. Azonban nem szeretném azt mondani, hogy maximálisan elégedettek lehetünk” – mondta Marek Maïariè.

A miniszter szerint a Smernek kormánypártként nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a stratégiai területekre, így az oktatásügyre. Még nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a szociális rendszer megerősítésére, amely a gazdasági transzformáció során szétesett. „A pártnak még inkább szociálisnak kellene lennie, bár a jobboldali pártokkal összehasonlítva még így is markáns a különbség” – fogalmazott.

Maïariè a Smer-SD munkaértekezletén elmondta, vigyázniuk kell, ne lépjenek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vagy a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) útjára. „Mindkettő erős kormánypárt volt, bizonyos okok miatt a HZDS megszűnt, az SDKÚ pedig nagy valószínűséggel nem jut be a parlamentbe. Sorsukat úgy lehet elkerülni, ha jól működik a párton belül a személyzeti politika” – hangsúlyozta.

Hozzátette: a Smer-SD egy relatíve sikertelen időszak után – a nem túl eredményes európai parlamenti választásokat, illetve a Besztercebányai kerület elnöki székéért és az államfői posztért folytatott harc elvesztését követően – a párt gondolkodni kezdett, hogy hol hibázott. „Azóta vizsgáljuk járási és megyei pártvezetőinket. Azt is felmértük, hogy a közpénzek konszolidációja után eljött-e az ideje annak, hogy nagyobb mértékben foglalkozzunk a szociális politikával. Ezt követően érkezett az első szociális csomag” – mondta.

Maïariè szerint ha valaki Robert Ficóhoz hasonlóan másodszor miniszterelnök, nevéhez sok negatívum fűződik, hiszen mindenért ő a felelős, ugyanakkor nem lehet mindent véghezvinni. Ezért a kritikus pillanatokban önreflexiót kell végezni, hogy a párt hosszú ideig életképes maradjon.

„Ez nem azt jelenti, hogy mindig kormányon kell lennie. Az én vágyam az, és ennek érdekében tevékenykedem, hogy a Smer-SD erős szociáldemokrata pártként állandó része legyen a politikai rendszernek. Ez nagy hozadéka lenne a pártnak a szlovák demokrácia szempontjából. Sajnos a pártnak jelenleg nincs semmilyen jelentős ideológiai vagy politikai ellenlábasa. Ugyanis a szétforgácsolt jobboldali pártokkal nem lehet értelmes harcot folytatni a különböző koncepciókat illetően, például a gazdaság, a szociális rendszer vagy a jogrendszer fejlesztéséről” – jelentette ki Maïariè.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.