2018. június 7., 19:32

Magyarország aktív V4 elnökséget tudhat maga mögött

Nagyon aktív volt a végéhez közeledő magyar V4-es elnökség, markáns közös álláspont van jelen Európa jövőjéről, és Visegrád fogalma is közelebb került a közép-európai lakossághoz – jelentette ki csütörtökön Pozsonyban Varju Krisztina Dóra, a magyar V4-es elnökségért felelős miniszteri biztos.

Varjú Krisztina
Fotó: MTI

A miniszteri biztos erről egy a V4-es országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) együttműködésének múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott szimpóziumon beszélt, amelyet a Több, mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét Pozsonyban nevű programsorozat keretében Magyarország pozsonyi nagykövetségén tartottak meg. A szimpóziumon egyebek mellett a végéhez közeledő magyar V4-es elnökség eredményeiről, valamint a regionális társulás júliusban kezdődő szlovák elnökségének célkitűzéseiről is szó volt.

„Igen aktívnak számít a V4-es elnökség, amelyet Magyarország lebonyolított az elmúlt közel tizenkét hónapban" - szögezte le Varju Krisztina Dóra a magyar közmédiának nyilatkozva. Hozzátette: amellett, hogy számos nagy rendezvényt sikerült megvalósítani magyarországi helyszíneken, az elnökségnek ösztönző hatása volt a másik három országban is, Visegrád fogalmát a politikai eszköztárból kiemelve sikerült közelebb vinni a közép-európai lakossághoz.

A miniszteri biztos rámutatott: tavaly nagy kihívásokkal teli időszakban kezdődött a magyar V4-es elnökség, amelynek idejére négy olyan témakört határoztak meg, ahol előrehaladást akartak elérni a négy közép-európai ország együttműködésében. Az első ilyen témakör az EU-s koordináció, vagyis az volt, hogy hatékonyan képviseljék a régió érdekeit a brüsszeli fórumokon, az EU-s döntéshozatalban.

„Az Európa jövőjéről folytatott vitában egy igen markáns közös állásponttal tudunk tovább menni” – értékelte Varju Krisztina.

A miniszteri biztos a magyar V4-es elnökség második fontos témájaként a regionális kapcsolatok erősítését jelölte meg, rámutatva: e tekintetben a V4-ek fővárosait összekötő közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén sikerült előre lépni.

„Van egy szándék erre vonatkozóan, ez egy gyorsvasúti összeköttetés megindítása" –fejtette ki Varju Krisztina. Hozzáfűzte: a harmadik témakör a Digitális Visegrád nevet viselte – ebben egyes térségek versenyképességének javítására összpontosítottak, fiatal kreatív vállalkozók bevonásával.

A magyar V4-es elnökség negyedik témafókusza Visegrád értékközösségének globális megjelenítése volt. „Itt is sikeresek voltunk, távoli tájakról is vezető politikusok, gondolkodók érkeztek Budapestre, hogy nemzetközi jelentőségű kérdéseket is megvitassunk –- emelte ki a miniszteri biztos, aki szerint az elnökség hátralévő heteiben még több számottevő eseményre kell számítani, ezek közül az elnökséget záró nagyszabású gálakoncertet, illetve a budapesti Várkert bazár előtt tervezett szabadtéri fesztivált emelte ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.