Magyarok klónozhatják a prehisztorikus magvat
BUDAPEST. Magyar tudósok azonosították a Szibériában néhány éve előkerült mamut testében talált harmincezer éves növényi magvat. A szenzációs eredményt genetikusok használhatják fel szárazságtűrő új fajták nemesítési munkáihoz – közölte a gödöllői Szent István Egyetem Genetikai Tanszékének vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Gyulai Gábor professzor, az ősnövénykutatást végző tudományos csapat vezetője elmondta: a műszeres vizsgálat nyomán sikerült meghatározni, hogy a talált mag a keskenylevelű habszegfűgé (Silene stenophylla). E megállapításnak pedig azért van tudományos jelentősége, mert a szóban forgó, a szegfűfélék családjához sorolható növény különböző változatai ma is előfordulnak a természetben, vagyis a habszegfű évezredek óta tartó evolúciós változásai nyomon követhetők.
A növénynemesítőknek mindez támpontul, egyfajta vonalvezetőként szolgálhat a különböző haszonnövények tulajdonságainak – nagyobb termés, betegségekkel szemben ellenálló képesség, hidegtűrés – javításához, ami nem más, mint az evolúció felgyorsítása a tudomány eszközeivel. Most a genetikusok az ősi mag jóvoltából olyan kontrollnövényhez jutottak, amely főként a nemesítés ütemének a beállításához jöhet segítségül. Egy-egy tulajdonság túl gyors kierőltetése ugyanis ronthatja az eredményt, az így is évekig tartó nemesítési munka indokolatlan lassítása pedig nagy időveszteséggel járhat – fejtette ki.
A gödöllői egyetemet a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Fizikokémiai Tanszéke kérte fel az együttműködésre, a magyar tudományos műhely ugyanis rendelkezik azzal a nagy felbontású képelemzésre kifejlesztett pásztázó elektronmikroszkóppal, amely az épségben előkerült maglelet pontos beazonosítását lehetővé tette.
A paleontológusok rendszerint csupán megkövesedett növényi leletekre, lenyomatokra bukkannak. A jégbe zárt, eredeti állapotában megmaradt magból viszont több információ nyerhető, és akár a mag DNS-szerkezetét is a tudomány szolgálatába állíthatják – utalt rá a professzor, hozzáfűzve, hogy a moszkvai intézmény most a mag életre keltésén dolgozik, mert a csírázásra már képtelen magban feltételezhetően túlélő sejtekből lehetséges a teljes növény felnevelése.
Az orosz akadémia továbbra is állandó kapcsolatban áll azokkal a kutatókkal, akik a szibériai tundra egykor mocsaras, fagyos talajában – mint egy természetes hűtőszekrényben – örök álmukat alvó mamutok felkutatásán fáradoznak.
A mamut több millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és hozzávetően 10 ezer évvel ezelőtt halt ki a kőkorszakban. Szibériában található a legtöbb, épségben megmaradt mamutlelet, mert a 6-8 tonnára megnőtt állatok tetemei az állandó hideg következtében megfagyott talajban nagy számban vészelhették át az elmúlt „röpke” évezredeket. A professzor érdekességként megemlítette, hogy egy-egy épségben megmaradt ősállat húsát megsütve gasztronómiai különlegességként még az 1900-ban rendezett Párizsi Világkiállításon az előkelő vendégek is megkóstolhatták.
Állítólag az íze nem volt repetára csábító, ezért sincs okunk irigyelni barlanglakó elődeink étrendjét. A Gödöllőre eljuttatott magvak egy Szibéria északkeleti részén talált gyapjas mamutból kerültek elő, méghozzá nem is az ősállat gyomrából, hanem a tetem csontjai közé anno beköltözött, szintén őskori rágcsáló fészkéből – árulta el Gyulai Gábor.
A professzor szóba hozta, hogy a gödöllői egyetem egyéb archeogenetikai vizsgálati eredményeit is előkelő helyen jegyzik a tudomány világában. A kutatók például évek óta vizsgálják a budai Vár híres Anjou-kori ásatásainál feltárt, a hajdani konyhai hulladékból megmentett, a XV. századból származó köles-, sárga- és görögdinnyemagokat.
A leletek, akár egy-egy értékes mozaikkocka, hozzájárulnak a múltról alkotott teljesebb képhez, sőt gyakorlati hasznuk is van – húzta alá a professzor. – Az adott növény formai változásait követve kiderülhet, hogy melyek a nemesítésre alkalmas változatok, és melyek nem. Bebizonyosodott, hogy például a köles fejlődési sebessége túl „komótos”, nem kecsegtet sok reménnyel valamelyik tulajdonságának a javítása, amíg a szőlő, a tök, a brokkoli vagy a káposzta a természetben gyorsan reagál a változó körülményekhez, így az értékesebb fajták nemesítésére is nagyobb az esély. Mindez a köztermesztésbe vett újabb fajták jóvoltából kézzelfogható eredményt hozhat többlettermés formájában.
A gyapjas mamutban talált keskenylevelű habszegfű és hasonló, a tudomány számára új információs forrásként számba jöhető leletek ma még inkább értékesek a növénynemesítők számára, mert mindenhol nagy szellemi erőket összpontosítanak újabb fajták előállítására. A nemesítés egyik fő iránya a nagyobb hozamokat adó gabonák, kertészeti növények, gyümölcsök elterjesztése a Föld hétmilliárdra gyarapodott lakóinak ellátására.
A másik fő irány a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás. Gyulai Gábor kiemelte, hogy ez különösen fontos a Kárpát-medencében, ahol a prognózis szerint néhány évtized múlva éves átlagban a korábbinál több meleg napra, kevesebb csapadékra lehet számítani a mediterrán klíma északra tolódása miatt. – Ezért a nemesítők már most a mi éghajlati viszonyainkhoz alkalmazkodó, ma még mediterrán narancs-, füge- és pisztáciafajták előállításán munkálkodnak – közölte.
A növénynemesítőknek mindez támpontul, egyfajta vonalvezetőként szolgálhat a különböző haszonnövények tulajdonságainak – nagyobb termés, betegségekkel szemben ellenálló képesség, hidegtűrés – javításához, ami nem más, mint az evolúció felgyorsítása a tudomány eszközeivel. Most a genetikusok az ősi mag jóvoltából olyan kontrollnövényhez jutottak, amely főként a nemesítés ütemének a beállításához jöhet segítségül. Egy-egy tulajdonság túl gyors kierőltetése ugyanis ronthatja az eredményt, az így is évekig tartó nemesítési munka indokolatlan lassítása pedig nagy időveszteséggel járhat – fejtette ki.
A gödöllői egyetemet a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Fizikokémiai Tanszéke kérte fel az együttműködésre, a magyar tudományos műhely ugyanis rendelkezik azzal a nagy felbontású képelemzésre kifejlesztett pásztázó elektronmikroszkóppal, amely az épségben előkerült maglelet pontos beazonosítását lehetővé tette.
A paleontológusok rendszerint csupán megkövesedett növényi leletekre, lenyomatokra bukkannak. A jégbe zárt, eredeti állapotában megmaradt magból viszont több információ nyerhető, és akár a mag DNS-szerkezetét is a tudomány szolgálatába állíthatják – utalt rá a professzor, hozzáfűzve, hogy a moszkvai intézmény most a mag életre keltésén dolgozik, mert a csírázásra már képtelen magban feltételezhetően túlélő sejtekből lehetséges a teljes növény felnevelése.
Az orosz akadémia továbbra is állandó kapcsolatban áll azokkal a kutatókkal, akik a szibériai tundra egykor mocsaras, fagyos talajában – mint egy természetes hűtőszekrényben – örök álmukat alvó mamutok felkutatásán fáradoznak.
A mamut több millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és hozzávetően 10 ezer évvel ezelőtt halt ki a kőkorszakban. Szibériában található a legtöbb, épségben megmaradt mamutlelet, mert a 6-8 tonnára megnőtt állatok tetemei az állandó hideg következtében megfagyott talajban nagy számban vészelhették át az elmúlt „röpke” évezredeket. A professzor érdekességként megemlítette, hogy egy-egy épségben megmaradt ősállat húsát megsütve gasztronómiai különlegességként még az 1900-ban rendezett Párizsi Világkiállításon az előkelő vendégek is megkóstolhatták.
Állítólag az íze nem volt repetára csábító, ezért sincs okunk irigyelni barlanglakó elődeink étrendjét. A Gödöllőre eljuttatott magvak egy Szibéria északkeleti részén talált gyapjas mamutból kerültek elő, méghozzá nem is az ősállat gyomrából, hanem a tetem csontjai közé anno beköltözött, szintén őskori rágcsáló fészkéből – árulta el Gyulai Gábor.
A professzor szóba hozta, hogy a gödöllői egyetem egyéb archeogenetikai vizsgálati eredményeit is előkelő helyen jegyzik a tudomány világában. A kutatók például évek óta vizsgálják a budai Vár híres Anjou-kori ásatásainál feltárt, a hajdani konyhai hulladékból megmentett, a XV. századból származó köles-, sárga- és görögdinnyemagokat.
A leletek, akár egy-egy értékes mozaikkocka, hozzájárulnak a múltról alkotott teljesebb képhez, sőt gyakorlati hasznuk is van – húzta alá a professzor. – Az adott növény formai változásait követve kiderülhet, hogy melyek a nemesítésre alkalmas változatok, és melyek nem. Bebizonyosodott, hogy például a köles fejlődési sebessége túl „komótos”, nem kecsegtet sok reménnyel valamelyik tulajdonságának a javítása, amíg a szőlő, a tök, a brokkoli vagy a káposzta a természetben gyorsan reagál a változó körülményekhez, így az értékesebb fajták nemesítésére is nagyobb az esély. Mindez a köztermesztésbe vett újabb fajták jóvoltából kézzelfogható eredményt hozhat többlettermés formájában.
A gyapjas mamutban talált keskenylevelű habszegfű és hasonló, a tudomány számára új információs forrásként számba jöhető leletek ma még inkább értékesek a növénynemesítők számára, mert mindenhol nagy szellemi erőket összpontosítanak újabb fajták előállítására. A nemesítés egyik fő iránya a nagyobb hozamokat adó gabonák, kertészeti növények, gyümölcsök elterjesztése a Föld hétmilliárdra gyarapodott lakóinak ellátására.
A másik fő irány a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás. Gyulai Gábor kiemelte, hogy ez különösen fontos a Kárpát-medencében, ahol a prognózis szerint néhány évtized múlva éves átlagban a korábbinál több meleg napra, kevesebb csapadékra lehet számítani a mediterrán klíma északra tolódása miatt. – Ezért a nemesítők már most a mi éghajlati viszonyainkhoz alkalmazkodó, ma még mediterrán narancs-, füge- és pisztáciafajták előállításán munkálkodnak – közölte.
Forrás
MTI
