2017. november 5., 10:58

Magyar színészt ütlegeltek Kolozsváron, mert az anyanyelvén beszélt

KOLOZSVÁR. Belekötöttek, majd meg is ütötték Kolozsvár egyik legtehetségesebb színészét egy belvárosi italboltnál, mert magyarul beszélt a rokonaival – írja a Főtér.ro.
201711051004270.Imecs-Magdo-Levente-1024.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Megverték Imecs-Magdó Levente színészt, a kolozsvári Váróterem Projekt társulatvezetőjét egy kolozsvári italbolt előtt, mert a boltban magyarul beszélgetett a rokonaival – derült ki a sajtónak szombaton elküldött beszámolójából. Az incidens egy hete történt, a színész pedig azt is részletezi, miért csak most hozta nyilvánosságra: nem történt nagy baja, a kényelem és az elhallgatás reflexe működött nála, és úgy ítélte meg, sok teendője mellett nincs ideje a feljelentéssel járó ügyintézésre. Most már bánja, hogy nem tett feljelentést. Az Erdélyben is egyre erősebb társadalmi felelősségvállalás azonban és a Facebookon zajló #metoo kampány meggyőzte, hogy ha a hatóságot nem is, a nyilvánosságot azért értesítse a szerinte tünetszerű jelenségről.

"Kifogás mindig van" – írja, és tudatában van annak, hogy későn lép, de így is állampolgári kötelességének tartja felhívni a figyelmet az ilyen ügyekre.

Beszámolója szerint múlt péntek este rég nem látott, többségében külföldön élő unokatestvéreivel sörözött egy belvárosi szórakozóhelyen, majd miután az bezárt, a négyfős társaság hazakísérte az egyetlen lányt közülük, majd az említett italboltba mentek, hogy további sör és kóla beszerzése után otthon folytassák a beszélgetést. A bolt ajtajára „Revin imediat” (Mindjárt jövök) tábla volt kifüggesztve, de a pult mögött ott látták az eladót többedmagával, benyitottak, románul megkérdezték, hogy bemehetnek-e, az igenlő válasz után pedig hátrébb mentek a hűtőkhöz. Itt magyarul beszélték meg, mit vegyenek, mire az üzlet hátsó helyiségéből előre jött egy, Imecs szerint ittas férfi, és beléjük kötött, hogy miért beszélnek magyarul Romániában. A beszámoló szerint egyébként az eladó férfi is ittas volt.

Imecséknek se az anyanyelvhasználat jogosságáról, se arról nem sikerült meggyőzni a férfit, hogy hagyja őket gyorsan vásárolni és távozni. Dulakodás alakult ki közöttük, majd odament a pultnál álló, eladónak hitt férfi és a biztonsági őr is, akiről a dulakodást kezdeményező férfi egyik elszólásából – miszerint neki elnézi, ha magyarul beszél – azt feltételezik, hogy magyar, de nem a fizető ügyfelek, hanem a kötözködő és egyre hevesebb férfi pártjára álltak.

A színész budapesti unokatestvére – akit egyáltalán nem bántottak, megtudták róla, hogy külföldi állampolgár – kezdeményezte, hogy hagyjanak ott mindent, és távozzanak. Saját maguk számára is meglepően nyugodtan mindent visszatettek a hűtőbe, és bár a kötözködő férfi folyamatosan hadonászott és ütött feléjük, nem érte el őket, sértetlenül távoztak az italboltból - írja a színész.

Az ittas eladó először egy rúgáskísérlet miatt elesett, annyira részeg volt, majd felkapta az egyik utcai terasz székét, és hozzájuk akarta vágni, írja a színész. Erre az unokatestvére is feldühödött, felkapott egy széket, de rokonukat még időben lefogták és elvitték a helyszínről – áll a beszámolóban, amely azt sem hallgatja el, hogy bennük, vásárlókban is volt alkohol, illetve hogy az ökölütést leszámítva más fizikai bántalmazás nem érte őket.

Imecs hangsúlyozza, nem provokáltak, nem ütöttek vissza, nem léptek fel agresszíven, ezért is lepte meg őket, hogy etnikai alapon bántalmazták őket. Az erőszakot és a hátrányos megkülönböztetést (ki se szolgálták őket) pedig a politikum által generált nacionalizmusnak a mindennapjaink biztonságára gyakorolt hatásaként értelmezi, és ezért is tette szóvá az esetet. Fontosnak tartja ugyanakkor megjegyezni, hogy nem célja az incidenst a mindenkori románok ellen fordítani, sőt.

"Célom sokkal inkább az lenne – még ha túlzottan idealizáló is –, hogy próbáljunk meg erről nyíltan, békét keresően dialogizálni, elkerülve a gyűlöletet, a szélsőséges nacionalizmust, előtérbe helyezve a széleskörű tájékoztatást, a közinformálást, az egymás mellett élő etnikumok történelmét bevezetni az oktatásba, és eleve egy közös történelemszemlélet kialakítását. Ez nem kevés, tudom. Ennyit szerettem volna mondani" – zárja beszámolóját a fiatal színész.

Az italbolt eladója később tagadta a Krónikának, hogy megverte volna a színészt és két társát, ahogy azt is, hogy ittas lett volna az egy héttel ezelőtti incidenskor. Állítása szerint betegen dolgozott, ételmérgezéstől szenvedett, és a boltban sem biztonsági őr, sem másik eladó nem dolgozott – akiket a megvert színész annak vélt, szintén vásárlók lehettek. Az eladó, Alexandru Tiberiu azt nyilatkozta, kész tisztázni a történteket Imecs-Magdó Leventével és társaival, továbbra is szívesen látott vendégek a boltban, és bocsánatot kér az üzlet nevében, ha őket odakint valóban agresszió érte. Hozzátette, egy nappal a történtek után számára ismeretlen személy arról érdeklődött a boltban, hogy elérhetőek-e a külső és belső térfigyelő kamerák felvételei.

201711051004270.Imecs-Magdo-Levente-1024.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.