2018. május 21., 11:48

Magyar nyelvű, vulgáris feliratot festettek a rimaszombati templomra

Ismeretlen tettes magyar nyelvű, vulgáris feliratot, a fordított kereszt sátánista szimbólumát és a 666-os számot festette a rimaszombati katolikus templom falára.

Rimaszombat - katolikus templom - meggyalázás
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: TASR

Peter Berecz,  városi rendőrfőnök tájékoztatása szerint a Fő téren és a környező utcákban felszerelt térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, hogy a templomot szombaton, május 19-én firkálták össze 21.38 és 21.41 között. A hét kamera felvételeinek elemzése folyamatban van. Az elkövetőt illetően egyelőre nem akadtak nyomra, mivel a kilátást a tett helyszínére részben eltakarják a fák, a látási viszonyokat pedig ezen a napon a heves eső is rontotta.

Rastislav Polák plébános úgy véli, ez a tett a társadalmunk tükre is, amely nem tartja tiszteletben az emberi értékeket. Hozzátette: a szóban forgó, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom nem csupán Isten háza, hanem nemzeti kulturális műemlék is. „Nemcsak vallási értelemben, hanem egy városközpontban lévő, történelmi műemlék meggyalázása tekintetében is vandalizmusról van szó” – hangsúlyozta a plébános.

Polák elmondása szerint még nem mérték fel az okozott kárt, és nem tettek feljelentést sem. Hogy a jövőben erre sor kerül-e, attól függ, hogy a felvételeken azonosítható lesz-e egy gyanúsított.

FRISSÍTÉS
A plébánost az üggyel kapcsolatban meglepte a nagy médiaérdeklődés, de mint mondta, fontosnak tartja a média szerepét, hogy felhívják a figyelmet az ilyen szégyenteljes cselekedetekre is, hogy azok máskor és máshol ne történhessenek meg.
Hétfőn délben a felirat még mindig látható volt a templom falán, ám amint azt Rastislav Polák portálunknak elmondta, még a mai nap folyamán eltávolítják onnan.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Rimaszombat - katolikus templom - meggyalázás
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.