2017. augusztus 24., 09:18

Ma dönthet a koalícióban maradásról az SNS

POZSONY. Pár napnyi szabadság után, amit Andrej Danko töprengéssel akart tölteni, az SNS elnöke visszatér a politikai események középpontjába. Koalíciós partnerei arra várnak, hogy Peter Plavèan bejelentett távozása után esetleg Danko is követi-e őt.
201708240920410.danko01.jpg

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége csütörtökön ülésezik, s döntenie kellene arról, hogy a párt milyen feltételek mellett marad a kormányban. Még az SNS-frakció szétesése sem zárható ki, amiről a kulisszák mögött már régóta beszélnek. Andrej Danko azt is rebesgette, hogy talán távozik a hazai politikai életből.

A helyzet már mérséklődött azáltal, hogy Robert Fico kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke végül is eleget tette Danko kérésének, és nem hívta össze a kormányülést. Danko már hétfőn jelezte, hogy a miniszterei arra nem mennének el.

Az SNS a feszültség átmeneti enyhülése után újabb, koalíciós partnereiknek címzett mediális üzenettel álltak elő. Danko szigorúbb szabályokat követel a köztisztviselők vagyonbevallásának nyilvánosságra hozatala kapcsán. „Ha a kormány valóban ilyen érdeklődést mutat a korrupcióellenes harc iránt, akkor ebben magának kell jó példával elöl járnia. Semmiféle miniszter vagy köztisztviselő számára nem jelenthet problémát az, hogy iratokkal bizonyítsa vagyonát” – fogalmaztak.

Elfogyott a Most-Híd türelme

A Smer-SD eddig nem véleményezte az SNS javaslatát, a szociáldemokraták helyett azonban hallatta a hangját a Most-Híd vegyespárt. Politikusainak ugyanis az SNS által az előző napokban beindított sajtóban való üzengetés miatt már elfogyott a türelme. A vagyonbevallások kérdésköre ugyanis nem a koalícióban maradás első olyan feltétele volt, amit Andrej Danko pártja a sajtóban anélkül tett közzé, hogy arról előbb a  Smer-SD-t és a Most-Hidat értesítette volna.

„A média esetében a politikai megállapodások, nem pedig a politikai javaslatok érvényesek. A politikai pontszerzés nem a mai nap feladata“ – áll Bugárék állásfoglalásában.

Az SNS már korábban arról tájékoztatott, hogy az állami és a magánszférában is át akarja ültetni a 13. és a 14. bért. Fico nekik azt üzente, hogy hajlandó tárgyalni a javaslatról, de a pénteki koalíciós tanácsra a szociális ágazatot érintő saját javaslatokkal érkezik.

„Ilyen például azoknak a jobb jutalmazása, akik odahaza idős emberekről gondoskodnak. Ugyanakkor a felelősségteljes fiskális gazdaság bizonyos határokat is szab“ – mutatott rá még kedden a kormányfő.

Az ombudsman miatti vita

Az SNS és a Most-Híd között vita bontakozott ki amiatt is, hogy a vegyespárt által jelölt Mária Patakyová ombudsman részt vett a Pride-felvonuláson. A nemzetiek kilátásba helyezték, hogy a jövőben nem támogatják majd a Most-Híd jelöltjeit a különböző posztokra.

„Nem csak felháborító az ombudsman LGBTI-közösség menetében történő részvétele, a kormányhivatal hallgatása (csendes egyetértése) mellett, illetve a Most-Híd által kinyilatkoztatott nyilvános támogatás, hanem az egy újabb, alapvető ideológiai konfliktushoz vezetett a koalíción belül – megnyitotta az LGBTI különféle követeléseinek kérdését“ – írta a közösségi hálón az SNS első alelnöke, Pavol Paška.

Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter, a Most-Híd alelnöke azonban a nemzetieknek azt felelte, hogy az alkotmány valamennyi ember jogait és méltóságát védelmezi.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.