Ma diákok tüntettek, holnap pedagógusok sztrájkolnak Trencsénben
"Itt már nemcsak a bérekről van szó, hanem az egész szlovákiai oktatásügy helyzetéről" - nyilatkozta Štefan Marcinek, a gimnázium igazgatója. Hozzáfűzte: egyelőre csak kedden sztrájkolnak a pedagógusai, szerdán folytatják a tanítást. A sztrájkbizottság a szakszervezetek és a kormány közti tárgyalások eredményétől függően határoz majd a további lépésekről.
A ¼. Štúr Gimnázium pedagógusai keddi sztrájkjukkal kapcsolatban nyilatkozatot bocsátottak ki. Ebben felszólítják a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) képviselőit, hogy az érdekszervezet eredeti memorandumával összhangban lépjenek fel a tárgyalásokon. Ugyancsak követelik azt is, hogy az oktatásügyi szakszervezeti szövetség hozza nyilvánosságra a kormánnyal folytatott egyezkedés eddigi eredményeit.
A nyilatkozatban arra is felszólítják a sztrájkhoz csatlakozó alap- és középiskolákat, hogy határozottan álljanak ki memorandumuk követeléseinek megvalósítása mellett.
Trencsén központjában ma délelőtt mintegy ezer diák tüntetett. Õk is a pedagógusok követeléseinek teljesítését követelték, rámutatva az oktatásügyben uralkodó rossz helyzetre. A diákok a Béke térről gimnáziumuk fenntartója, a Trencséni Kerületi Önkormányzat székhelye elé vonultak. A tiltakozó akció atrocitás nélkül ért véget.