Lövöldözés tört ki Pozsonyszőlősön
Röviddel 10 óra után riasztották a rendőrséget, hogy lövések dördültek el a főváros Pozsonyszőlős (Vajnory) városrészében, a helyi vasútállomás épülete előtt. A rendőrség tájékoztatása szerint két elkövető támadott meg eddig ismeretlen okból két, a Vágsellyei (Ša¾a) járásból származó személyt. Az egyik támadó tüzet nyitott egy 40 éves férfira, míg társa egy 33 éves nőt kezdett fojtogatni. A férfi bal karját eltalálta az egyik lövedék, őt a mentők körházba szállították. A nő könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az elkövetők egy pozsonyi rendszámú Mitsubishi Pajeroval érkeztek a helyszínre, majd azzal is menekültek el. A rendőrség vizsgálja az eset részleteit, illetve próbál fényt deríteni az elkövetők indítékára – tájékoztatott Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.