Lipšic megerősítette: távozik a KDH-ból
A volt belügyminiszter kijelentette: politikai vízió hiányában a szlovák jobboldal romokban hever. „A jobboldalnak erkölcsi tartozása van a Dzurinda kormány ügyei miatt. A választók már nem szavaznak a kisebbik rosszra csak azért, mert az kisebb“- hangoztatta sajtóértekezletén Lipšic. Arra a kérdésre, hogy a jövőben új pártot alapít-e, a Kereszténydemokrata Mozgalom volt alelnöke nem adott egyértelmű választ.
Mesežnikov szerint, ha Lipšic új pártot alapítana, az még inkább szétforgácsolná a politikai spektrum jobbközép részét. „Három olyan politikai párt van, amely kereszténydemokratának vagy kereszténynek vallja magát. Ezek közül a KDH és az SDKÚ-DS számít fontosnak, a Szlovákiai Konzervatív Demokraták (KDS) párt nem meghatározó jelentőségű. Úgy gondolom, egy új politikai erő nehezen szerezhet annyi választót, hogy bejusson a parlamentbe” – mondta Mesežnikov. Hozzátette: mivel Lipšic a KDH aktív tagja és kormánytisztviselő volt, rendelkezik bizonyos előnyökkel, ráadásul közkedvelt. Távozása után a KDH-nak mindenképpen szüksége lesz önreflexióra - véli a politológus. Mesežnikov nem biztos abban, hogy Lipšic lépését sokan követik majd a KDH tagjai közül.
Juraj Marušiak politológus szerint régóta voltak arra utaló jelek, hogy Lipšic távozni készül a KDH-ból. Szerinte az lett volna furcsa, ha ezt nem teszi meg. A volt belügyminiszter már a választások előtt jelezte, nem köti össze politikai jövőjét a párttal. Marušiak úgy véli, Lipšic hasznára válhat, hogy nem volt érintett semmilyen botrányban, miként Jana Žitòanskára sem. Ez fontos egy új párt alapításánál - véli a politológus hozzáfűzve: a KDH jövője kérdéses. Jobbik esetben folytatódhat a stagnálása, rosszabb esetben kieshet a parlamentből - állapította meg.
Daniel Lipšic népszerűsége nem elég ahhoz, hogy ötszázalékos támogatottságú pártot alapítson, hiába kapta a legtöbb preferencia-szavazatot a KDH választási listáján - mondta a SITA hírügynökségnek Ján Baránek politológus. Mindemellett szerinte az is előrelátható, hogy a volt alelnök nagyszámú szavazót vonhat el a Kereszténydemokrata Mozgalomtól. Példaként Iveta Radièová esetét hozta fel. Amíg SDKÚ-DS frontembere volt, a párt támogatottsága 15 százalékon állt, távozása után a népszerűségi index visszaesett.
Baránek elképzelhetőnek tartja, hogy Lipšic távozása után a KDH támogatottsága is öt százalékra esik vissza. "Lipšic kezdhet három százalékkal, és megerősödhet, ahogy az Egyszerű Emberek esetében történt" - véli a politológus.
Pavol Abrhan, a KDH alelnöke szerint Lipšic és Žitòanská lépésével a párt vezetősége hétfőn foglalkozik majd, ezt követően foglalnak állást az ügyben.
Martin Fronc, a KDH parlamenti képviselője nem ismeri Lipšic és Žitòanská távozásának okát. „Meggyőződésem, hogy a KDH továbbra is saját útját járni majd,” nyilatkozta. Megemlítette: a párt túlélte Vladimír Palko, előtte pedig Mikuláš Dzurinda távozását. Nem szűnt meg, hanem rendezte sorait - hangoztatta.
Egy másik kereszténydemokrata politikus, Mikolášik európai parlamenti képviselő úgy véli, Dzurinda kapcsolatai a liberális politikusokkal azt eredményezték, hogy pártja ma már nem keresztény, hanem 90 százalékban liberális, ezért nem is rendelkezik a keresztény eszmék belső erejével, ami a KDH-ban megtalálható. "Dzurinda pártja meg is járta a legutóbbi választásokon” mutatott. „Kívánom Lipšicnek, hogy következetesen tartson ki a keresztény politikusok által elsődleges fontosságúnak tartott eszmék mellett” tette hozzá.