2016. február 8., 11:07

Levélben vagy e-mailben február 15-ig kell kérni a szavazóigazolványt

POZSONY. Azoknak a választópolgároknak, akik részt akarnak venni a március 5-ei parlamenti választásokon, de az idő tájt nem tartózkodnak az állandó lakhelyükön, választói igazolványra lesz szükségük. Azzal ugyanis majd Szlovákia bármelyik szavazóhelyiségében voksolhatnak.

A szavazóigazolványt az a település adja ki, amelyben az illető állandó lakhellyel rendelkezik. Az levélben, mailben, személyesen vagy egy meghatalmazott személy közreműködésével váltható ki. Aki a postai vagy e-mailes módszer mellett dönt, annak február 15-ig kell lépnie ez ügyben. Aki személyesen megy a hivatalba, vagy oda egy meghatalmazott személyt küld maga helyett, ezt március 4-ig megteheti.

A hagyományos vagy elektronikus postai módszernél fel kell tüntetni a választópolgár adatait – annak kereszt- és vezetéknevét, születési számát, állampolgárságát, állandó lakhelye címét és azt a levelezési címét, amelyre a település majd kézbesíti a választói igazolványát.

A választópolgár helyett egy általa felhatalmazott személy is kiveheti a kért szavazóigazolványt. Ezt legkésőbb március 4-én, pénteken teheti meg. A kérvénynek tartalmaznia kell a választópolgárról szóló adatokat, így a kereszt- és vezetéknevét, a születési számát, az állampolgárságát és az állandó lakhelye címét. A választói igazolványhoz, illetve a felhatalmazáshoz szükséges nyomtatványok a belügyi tárca honlapjáról tölthetők le.

A március ötödikei parlamenti választásokon összesen 23 politikai párt, mozgalom és koalíció, illetve 2900 képviselőjelölt indul.

Valamennyi olyan szlovák állampolgár szavazhat, aki legkésőbb a választások napján betölti a 18. életévét. Szlovákiában több mint 4,4 millió szavazásra jogosult polgár él. Az államnak 10,7 millió euróba kerül a voksolás.

Megosztás