2015. május 5., 16:36

Lesz győztese a Matoviè–Procházka viadalnak?

POZSONY. Közel egy éve folyik a párharc Radoslav Procházka és Igor Matoviè között. Kérdés, hogy lesz-e valódi győztese a konfliktusnak. Politológusok és elemzők úgy vélik, az ügy nem befolyásolja jelentős mértékben az érintettek támogatottságát.
Procházka az államfőválasztás során több mint 20 százaléknyi voksot szerzett, majd saját pártot alapított, a közvélemény-kutatások 10-15 százalékos támogatást jósoltak a Hálónak. Mintegy egy évvel ezelőtt viszont nyilvánosságra került egy kompromittáló hangfelvétel. Kérdés, hogy lesz-e valódi győztese a Matoviè–Procházka párharcnak?

Matoviè a napokban azt hangoztatta, hogy Procházkának a nyilvánosságra hozott, leleplező hangfelvétel miatt távoznia kellene a politikai életből. A Háló elnöke viszont arról beszélt, hogy egyfajta megtisztulásként értelmezi a felvételt, amely cáfolja az őt ért vádakat. Ezzel részben Ján Baránek, a Polis közvélemény-kutató ügynökség politikai elemzője is egyetért.

„Részben elmondható, hogy Procházka úgymond megtisztulva jött ki a konfliktusból a teljes hangfelvétel közzététele után” – mondta Ján Baránek. Hozzáfűzte: vélhetően azzal, hogy a felvétel vágatlan változata is ismertté vált, pont került az ügy végére. Az azonban csak később derül ki, hogy a beszélgetés nyilvánosságra hozatala miként befolyásolja majd Procházka támogatottságát – tette hozzá az elemző.

Baránek úgy véli, Matovièra nem vet jó fényt ez az eset. A felvétel tartalmától eltekintve főként az árthat neki, hogy titokban feljátszotta a kollégája által elmondottakat. „Bár a megvágott hangfelvételtől, amelyet később valaki közzétett, elhatárolódott, az azonban kiderült, hogy nem mondott teljes mértékben igazat. Matoviè kiszámíthatatlan partnernek tűnik. A tanácskozások során olyan partner lesz, akiben nem lehet megbízni. Fennállhat ugyanis annak a gyanúja, hogy majd más beszélgetést is felvesz“ – magyarázta Baránek.

Tomáš Koziak politológus úgy véli, hogy ebből a párharcból senki sem jött ki jól, mivel nem cáfolták vagy erősítették meg, hogy Procházkának csak a megrendelt reklámok 50 százalékát számlázták volna ki. „Így tehát az az alapvető probléma, hogy Procházka meg akarta-e kerülni a szabályokat, megmaradt" – fejtette ki.

A szakember szerint a hangfelvétel csak annak a bizonyítéka, hogy a szlovákiai politikai életben hogyan mennek a dolgok. „Ez teljes mértékben jellemző, és egy sokatmondó tükröt állít a szlovákiai politizálás elé. A választópolgár – ahogy eddig is – azt gondolja, hogy piszkos ügyről van szó" – mondta Koziak. Hozzátette: pillanatnyilag más ügyek, például a Váhostav-botrány jobban foglalkoztatják a közvéleményt, így a most nyilvánosságra került teljes felvétel nem befolyásolja majd jelentős mértékben az érintettek támogatottságát.

Grigorij Mesežnikov, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) politológusa szerint a történtek nem gyakorolnak majd nagymértékű hatást a politikai színtérre, inkább csak bonyolíthatják a létező viszonyokat.

„Ki kell értékelni úgy az egyik, mint a másik fél kijelentéseit. A politikai pártok finanszírozása kapcsán kialakult helyzetet tekintve paradox módon a felvétel nem bizonyítja, hogy Procházkát valaki a politikai életbe helyezte volna, illetve hogy bizonyos csoportok politikai terveit valósítaná meg. Épp ellenkezőleg, inkább cáfolja mindezt. Mivel Procházka nem tudta, hogy a beszélgetésüket feljátsszák, az őszintesége sokkal nagyobb, mint egy olyan személy esetében, aki tudott arról, hogy a beszélgetést rögzítik” – mutatott rá Mesežnikov.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.