2015. május 5., 10:25

Lemondott pártbéli tisztségeiről ¼udovít Kaník

POZSONY. Lemondott elnökségi tagságáról és a párt költségvetési bizottságának elnöki tisztségéről ¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt két utolsó parlamenti képviselőjének egyike. Döntését a közösségi hálón jelentette be, s azt az egyre jobban elmélyülő nézetellentéttel indokolta.
Ľudovít Kaník azt állítja, hogy nem távozik Pavol Frešo pártjából, de úgy véli, alapvető változásokra van szükség a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párton (SDKÚ-DS) belül.

Kaník még februárban azt nyilatkozta, hogy a párt konszolidálódik és felélénkül, valamint bíráló hangon szólt azokról a negatív hírekről, amelyeket a hajdani párttagok terjesztettek. A távozásukról szóló folyamatos bejelentéseiket olyan igyekezetnek nevezte, amellyel gátolják a párt felélénkülését.

Legutóbb Ivan Štefanec, az SDKÚ-DS európai parlamenti képviselője hagyta el a pártot. Korábban távozott Lucia Žitòanská (ma a Most-Híd vegyespárt tagja), Miroslav Beblavý (a Háló tagja), Magdaléna Vášáryová, valamint Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš.

Búcsút intett a pártnak Martin Fedor (ma a Háló tagja) és Viliam Novotný (ma az Esély tagja) is. Elhagyta az SDKÚ-DS-t Eugen Jurzyca volt oktatási miniszter, aki a Szabadság és Szolidaritáshoz (SaS) csatlakozott, valamint Jozef Mikuš is, aki belépett a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakciójába.

A parlamentben a párt színeiben végül csak Pavol Frešo pártelnök és Ľudovít Kaník maradt, s az SDKÚ-DS már saját frakcióval sem rendelkezik. Egyelőre még megmaradt az egyik EP-képviselője, Eduard Kukan, aki azt ígérte, hogy végig kitart a párt mellett. Az SDKÚ-DS már a közvélemény-kutatásokban is folyamatosan rosszul szerepel – vélhetően be sem jutna a parlamentbe, mivel támogatottsága nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.