Laššáková: szánalmas a jobboldal, nincs komoly ellenzék
"Nem gondolom, hogy ez az ellenzék kemény és konstruktív. Sok törvényjavaslat megvitatásakor látni ezt. Az ellenzék egymás kölcsönös lejáratásával könnyíti meg a helyzetünket" – jelentette ki Laššáková. "Nekünk nem is kell a vitába bekapcsolódni. Csak azt nézzük, hogy ők hogyan csépelik egymást. Ez olyan nevetséges“ – fűzte hozzá a frakcióvezető.
Laššáková példaként említette a munka törvénykönyvének módosításáról folytatott parlamenti vitát, amely a Smer-SD várakozásával ellentétben viszonylag gyorsan lezárult. Hangsúlyozta, ha a pártjuk lenne ellenzékben, megvédték volna az álláspontjukat. „Néha kissé bosszant is bennünket az, hogy nincs olyan partnerünk, akitől tarthatnánk“ – szögezte le. A kormánypártiak Laššáková szerint azzal szembesülnek, hogy ellenzéki berkekben különféle platformok jönnek létre, és egy-egy frakcióhoz tartozó képviselők nem kommunikálnak egymással.
Laššáková örül, hogy létrejött a Gazdasági Fejlődés és Szolidaritás Tanácsa, amelyben a többi között képviseltetik magukat a munkáltatók és az egyházak is. „Az általunk végzett reformok nagyon nehezek, a konszolidáció nagyon bonyolult. Elveszünk az emberektől, emelkednek az adók és egyes illetékek. Szükségünk lenne arra, hogy a javaslatainkat ellenvéleményezzék, szükségünk lenne ellenzéki véleményekre és azoknak az álláspontjára, akiket ezek a változások leginkább érintenek. Mivel nincs koalíciónk és olyan ellenzékünk van, amilyen, ezért olyan konzultációs és kommunikációs testületet hoztunk létre, amellyel vitatkozhatunk“ – magyarázta a frakcióvezető.
¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) frakcióvezetője figyelmeztet: a jobboldal nem egy párt, de tagjai, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Most-Híd jól együttműködik a népi platformon belül. Bírálóan szólt viszont az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) képviselőiről, akik megosztottak. Egy részük a kormányt, míg mások az ellenzéket támogatják. Szerinte az SDKÚ-DS jól érvelt a konszolidációs kormánycsomag elfogadásakor, és továbbra is a gazdasági témákra, a foglalkoztatottság kérdésére, a törvény előtti egyenjogúságra és más lényeges témákra összpontosít.
Martin Poliaèik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője szerint az ellenzék az elvi fontosságú kérdésekben egységes. Konstruktív bírálattal és alternatív javaslatokkal léptek elő a II. nyugdíjpillért érintő változásokkal kapcsolatban, az egyenadó megszüntetésekor és az illetékek emelésekor. „Nem pazaroljuk tehát minden energiánkat a belső konfliktusokra“ – jelentette ki.