2014. szeptember 18., 10:33

Lajèák októberben jelenti be, hogy hová tartozik majd az emberjogi kérdéskör

POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter, a kormány emberjogi tanácsának a vezetője az októberi tanácsülésen akarja annak tagjaival tudatni, hogy a jövőben hová tartoznak majd az emberjogi kérdések. Ez a terület ugyanis tavaly a kompetenciós törvény alapján a külügyi tárca fennhatósága alá került.
Jelenleg politikai tárgyalások folynak erről a témáról. Lajèák a szerdai tanácsülés után elmondta, hogy több lehetőség is szóba került. Azok egyike e kérdéskör más kormánytagra történő átruházása. "Vagy a kormány önálló tagja lesz az, aki foglalkozik majd az emberjogi ügyekkel vagy más azok közül, akihez mindez természetes módon átkerül" – jelezte. A kabinet emberjogi tanácsának az alelnökei a következő politikusok: Tomáš Borec igazságügyi, Ján Richter munkaügyi, Peter Pellegrini oktatásügyi és Marek Maïariè kulturális miniszter.

Robert Fico kormányfő a korábbi oktatási miniszter, Dušan Èaploviè júliusi lemondása után éppen Èaplovièot nevezte meg a lehetséges jövendő emberjogi kormánybiztosként.

"Az arról folyó tárgyalások, hogy azt kire bízhatnánk, már lezajlottak, tehát megvan az elképzelésünk. Meglehet, hogy végül minden ugyanúgy marad, de a megbeszélések arra irányulnak, hogy az megváltozhasson" – tette hozzá Lajèák. 

A kérdés politikai megoldása a készülő emberi jogok országos stratégiája miatt is fontos. Azzal kapcsolatban ugyanis 332 észrevétel érkezett, s egyesek például a stratégia érvényesítésére vonatkozó ellenőrzési módszert is érintették. A dokumentumnak már június végén a kormány elé kellett volna kerülnie, ám a tanács tagjai június 26-án úgy döntöttek: arra mégsem kerül sor, mert közülük többen képtelenek voltak azonosulni a formájával.

Lajèák kifejtette: a formális-műszaki jellegű hiányosságokról szóló észrevételek nyomán azok többségét a nyáron zajló szakértői tanácskozásokon sikerült eltávolítani. A továbbiakban az etikai jellegű kérdések okoznak gondot, vagyis az emberi jogokkal kapcsolatos szemlélet. "Itt majd ki kell mondanunk, hogy ahhoz miként viszonyulunk, mivelhogy ezek az ellentétek sem a politikai, sem pedig a szakértői tanácskozások útján nem küszöbölhetők ki. Ambiciózusnak, de realistának is kell lenni. Ha majd azt szorgalmazzuk, hogy a dokumentum teljesítse a maximalista elvárásokat, akkor nem egyezünk meg. A végső dokumentumnak nem kellene megosztónak lennie" – hangsúlyozta Lajèák.

A stratégia fő jellemzőin és körvonalain már nem változtatnak, megoldást kell azonban találniuk a megvalósítására és a finanszírozására. Lajèák a stratégiával kapcsolatos további számításokkal majd októberben ismerteti meg a tanácsot, s addig a politikai kérdéseknek is tisztázódniuk kellene. "Aztkövetően meg kell mondanunk, hogy a stratégia ezen változatával előrukkolunk-e a kormányülésen, vagy szükség lesz-e további tárgyalásokra. Semmit sem akarunk erőből csinálni, valamit valakire ráerőszakolni" – zárta tájékoztatását.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.