Lajèák harcba száll az ENSZ-főtitkári posztért
Lajèák már hosszabb ideje élvezi a kormány támogatását. Robert Fico kormányfő még a választások előtt bejelentette, hogy az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) számára ő az egyetlen megfelelő ENSZ-főtikár-jelölt, ezért ha jelölteti magát a tisztségre, akkor számíthat a kormány támogatására.
Az új főtitkárnak 2017 januárjában kellene elfoglalni a posztját. Akkor zárul Szlovákia uniós elnöksége, amely a külügyi tárcánál Lajèák prioritásai közé tartozik.
Valamennyi tagállam javasolhat jelöltet a tisztségbe. A hagyomány szerint a főtitkárok a világ különböző tájairól származnak. Ez alkalommal kelet-európai állam lehet a posztvárományos, amelyek közé Szlovákia is tartozik.
Idén áprilisban 8 jelölt állt az ENSZ közgyűlése elé, közülük hatan kelet-európai térségből származnak. A Politico honlap azonban közzétette a brit ENSZ-nagykövet, Matthew Rycroft meg nem erősített kijelentését, amely szerint kifogásokat emelt ezen jelöltekkel szemben.
„Ha a kelet-európai kormányok a jelöltséget komolyan gondolják, akkor új jelöltekkel kellene előrukkolniuk“ – nyilatkozta két meg nem nevezett forrás szerint is.
Arra számítanak, hogy a közgyűlés először majd júliusban zárt ajtók mögött szavaz a jelöltről, s a javaslatát csak később terjeszti az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. A nagyhatalmaknak azonban vétójoguk van. A főtitkár személyét tehát nem utasíthatják el az oroszok, a kínaiak, az amerikaiak, a britek és a franciák.
Az ENSZ Biztonsági Tanács azután hagyja majd jóvá a saját jelöltjét, akit a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. A főtitkár végleges megválasztására októberben kerül majd sor, s a győztes januárban foglalhatja el a posztját.
Lajèák személye az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi állandó tagjának megfelelhetne, főként nem jelenthetne problémát az USA és Oroszország esetében. Õ ugyanis a szocializmus éveiben a nemzetközi kapcsolatok moszkvai székhelyű állami egyetemén tanult, később pedig Szlovákia transatlanti orientációjának a hívévé vált. Ráadásul, más európai politikusoktól eltérően tartózkodott az oroszellenes kijelentésektől.