2013. március 21., 12:13

Lajèák: érett a szlovák diplomácia

POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter szerint jelenleg rendezettek a kapcsolatok Szlovákia és a szomszédos államok között.

A szlovák törvényhozás ma a 2013-as év külpolitikai irányelveit és a tavalyi eredményeit vette górcső alá. A hagyományos szalondiplomáciának befellegzett, a szlovák diplomácia beérett – jelentette ki Miroslav Lajèák külügyminiszter a parlament ülésén. „Már nem kell bemutatkoznunk, kopogtatnunk az ajtókon. Kétoldalú kapcsolataink eljutottak a konstruktív együttműködés szintjére” – fűzte hozzá.

Lajèák szerint jelenleg rendezettek a kapcsolatok Szlovákia és a szomszédos államok között. ”Igyekszünk segíteni Ukrajnának, a V4-ek pedig eddigi legjobb időszakát éli. Az Európai Unión belüli partnereikkel és szövetségeseinkkel rendszeres két- és többoldalú párbeszédet folytatunk” – hangoztatta.

2013-ban a szlovák diplomácia egyik fő feladata  az lesz, hogy megfelelő anyagi támogatást szerezzen az Európai Uniótól a jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőmű leállításához és az ország gazdasági fejlődésének fellendítéséhez. Nem kevésbé fontos prioritás a külügyminisztérium számára, hogy felkészüljön 2016-ra, amikor Szlovákia elnököl majd az Európa Unió Tanácsában.

A külügyminisztérium szerint az idei év kulcsfontosságú lesz az európai integráció elmélyítése szempontjából. Szlovákia aktívan részt kíván venni az EU és az euróövezet jövőjéről szóló tárgyalásokban.

A biztonságpolitikai kérdések tekintetében továbbra is az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés mellett teszi le a lantot a szlovák diplomácia, de hozzá szeretne járulni az EU és Oroszország közötti stratégiai partnerség fejlesztéséhez is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.