Lajèák: beszélünk majd az ukrajnai helyzetről
Annak ellenére, hogy Szergej Sojgu egy emlékünnepségre érkezik, tolmácsolni akarják neki Szlovákia mint EU-tagállam álláspontját. „Mi nem állítunk egy dolgot Brüsszelben, egy másikat Pozsonyban, s egy harmadikat – tegyük fel – Moszkvában“ – hangsúlyozta Miroslav Lajèák a kormány mai ülését követően, hozzátéve, hogy ez a szankciók esetében is érvényes.
Robert Fico kormányfő korábban több alkalommal is értelmetlennek nevezte az ukrajnai helyzet miatt az Európai Unió és Oroszország között életbe lépett szankciókat. „Az, hogy a szankciókat jóváhagyjuk, még nem jelenti azt, hogy valamennyien el vagyunk ragadtatva tőlük. De soha sem mondtuk, hogy ellene vagyunk vagy akadályoznánk azokat. Nem kell ellentmondásokat keresni ott, ahol nincsenek“ – szögezte le a külügyi tárca vezetője.
Sojgu a szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre látogat Szlovákiába. A rendezvényre Ivan Gašparoviè volt köztársasági elnök még májusban meghívta azoknak az országoknak az államfőit, melyek részesei voltak Szlovákia felszabadításának 1944-ben és 1945-ben. Oroszország esetében a meghívás Vladimír Putyin államfőnek szólt, aki helyett azonban a védelmi miniszter érkezik az ünnepségre. Miloš Zeman cseh és Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök már jelezte részvételét.
Szergej Sojgu 2012-ben foglalta el a védelmi miniszteri széket. A sajtó Vladimír Putyin közeli szövetségeseként ír róla, aki gyakran elkíséri az államfőt kedvenc időtöltéseinek helyszínére, közös vadászatokon, horgászatokon vagy búvár-expedíciókon vesznek részt. A védelmi miniszter ritkán ad interjút, s alapvetően „rendíthetetlenül lojális“.